Kecskemét

Több mint egymilliárd forintból épül körforgalom Kecskeméten

2018.10.14.

- Körforgalom épül Kecskeméten a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) mintegy 1,2 milliárd forintos pályázati támogatásából - tájékoztatta Kecskemét polgármestere az MTI-t.

Szemereyné Pataki Klaudia elmondta: egy nagyobb áteresztőképességű, kétsávos csomópont épül, amelyben a kerékpáros és gyalogos átkelés is biztonságosabb lesz, a torlódások megszűnésével pedig csökken a környezeti terhelés.

Illusztráció: Magyar Építők

Az új csomópont a megyeszékhely központjából észak-keleti irányba és a 44-es főút felé könnyíti meg a közlekedést. A tervezett fejlesztés szükségességét indokolja az is, hogy a reggeli, valamint a délutáni csúcsidőszakokban komoly torlódások alakulnak ki, és így a csomópont a jelenlegi állapotában balesetveszélyes.

Az építési munkálatok keretében csaknem fél kilométeren új csapadékcsatorna, 446 méteren új vízvezeték, továbbá 182 méteren új szennyvízcsatorna épül. Kialakítanak továbbá mintegy 150 méter hosszú kerékpárutat, és csaknem 8 ezer négyzetméteren új szilárd burkolat épül. A munkálatokkal a tervek szerint 2019 végén végeznek, addig a csomópontot nagyrészt csak autóbuszok használhatják, ezért átmenetileg torlódások várhatóak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....