Forma-1

Titokzatosan nyilatkozott az F-1-es Williams istálló magyar technikusa

2020.12.20.

Jánvári Zsolt, a Forma-1-es Williams Racing istálló rendszertechnikusa szerint jövőre már a versenyeken is lesz látszata annak, hogy a csapatnál tulajdonosváltás történt - írja az MTI.

Jánvári Zsolt az M4 Sport Sporthíradó című műsorában elmondta: a tulajdonosváltást követően - augusztusban az egyesült államokbeli Dorilton Capital vásárolta meg az istállót - az alkalmazottak kimondottan érezték annak jótékony hatását, hogy a csapatnál stabil a pénzügyi háttér.

"Részleteket ugyan nem mondhatok, de nagyon remélem, hogy a következő szezonban annak már a versenyeken is lesz látszata" - nyilatkozta a szakember, aki közel öt éve dolgozik már a Forma-1-ben, a Haasnál tett rövid kitérőtől eltekintve a Williamsnél.

Jánvári a pandémia miatt rendhagyó szezonról azt mondta, rendkívül embert próbáló volt számukra, hogy hat hónap alatt 17 versenyt kellett megcsinálniuk, benne nagyon sok dupla-tripla hétvégével, illetve a szezon zárása különösen fárasztó lett, amikor a legutolsó részben négy hét alatt három versenyt és egy tesztet tudtak le egyhuzamban.

A járványhelyzet miatt meghozott szigorú szabályokkal kapcsolatban kifejtette: minden másnap tesztelték őket, és az első mintaadás ugyanolyan kellemetlen volt, mint a pár napja adott 65. Hangsúlyozta: a rendezők az izolációra is kiemelten figyeltek az egész szezon során, hogy a legnagyobb biztonságot nyújtsák a résztvevőknek.

A vb-szezon nagyobb részében a versenyeket üres lelátók előtt rendezték, és ahol mégis lehettek szurkolók, ott is csupán korlátozott számban. Jánvári elmondta: szürreális dolog volt üres lelátók előtt versenyezni.

"Nézők nélkül ez a sport sem ugyanaz, mint nézőkkel. Nagyon megéreztük a hiányukat. Rossz érzés úgy kimenni és versenyezni a pályán, hogy az embereket nem tudjuk közel engedni, de az egészségügyi biztonság miatt ez idén szükségessé vált. Reménykedünk benne, hogy jövőre lazább lesz" - mondta.

Jánvári röviden kitért George Russellre, a Williams pilótájára, aki egy verseny erejéig - december elején a Szahíri Nagydíjon - a koronavírusos hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont helyettesítette, és biztató edzések, valamint időmérőt követően úgy lett kilencedik a Mercedesszel, hogy a futamon defekt hátráltatta a jobb eredmény elérésében.

"Persze, sokat mesélt, miután visszatért közénk, de nem szakmai dolgokról, hanem inkább a másik csapat felépítésével kapcsolatban árult el részleteket. Érthetően a Mercedesből nehezen ült vissza a Williamsbe, de azokból az információkból és adatokból, amiket megosztott a csapat tagjaival, szerintem a jövőt illetően tudnak építkezni" - mondta.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....
2024.05.12
Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
Kamion és személykocsi ütközött Hajdú-Bihar vármegyében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
A mexikói autóipar történetének egyik legsikeresebb hónapját tudhatja magáénak: idén áprilisban 14....
2024.05.11
Az első vidéki trolibuszjárat Szegeden indult 1979. április 29-én. A 45 éves évfordulón újra 2....
2024.05.11
Idén egy szavazás keretei között a lakosság arról dönthet, melyik városban alakítsanak „okossá”....