MAJOSZ

Tisztújítás a MAJOSZ-nál

2021.05.24.

Május 19-én online tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége, ahol elfogadták a szervezet 2020-as elnökségi, valamint pénzügyi beszámolóját.

Az elnökségi tagok közül leköszönt Bogdanovits László és Klujber Dénes, ők egyéb feladataik miatt nem kívánják folytatni munkájukat a MAJOSZ elnökségében. Bogdanovits László a kezdetek óta építi a MAJOSZ-t, így az eddig elvégzett hosszú, sikeres munka elismeréseként Tiszteletbeli Főtitkári címet kapott.

A tisztújítás révén a MAJOSZ négy évre megválasztott elnöke újra Dr. Nyirő József, a FAMÜ Kft. ügyvezetője lett, az új elnökség tagjai: Hirschler Judit, HIRSCHLER-GLAS Kft., Kiglics Gábor, eCon Engineering Kft., Koronczi Adrienn, Inter-Gép Kft., Dr. Urbán László, Magyar SUZUKI Zrt., Urbányi László, RÁBA Járműalkatrész Gyártó és Kereskedelmi Kft., Volosinovszki Sándor, Bosch Rexroth Kft.

A Felügyelő Bizottság elnöke: Nagy Rezső, Linamar Hungary Zrt., tagjai: Dr. Hajnalka Zsolt, Autóipari Próbapálya Zala Kft., Essősy Zsombor, MAPI Zrt.

Dr. Nyirő József elmondta, hogy az újraválasztásával a megkezdett szakmai munka folytatódhat. A járműipar folyamatos változásban van, új kihívásokkal szembesülünk, amelyek részünkről is választ kívánnak, a piac kihívásait rugalmas szolgáltatási palettával és odafigyeléssel tudjuk követni. A tervezéskor tekintettel kell lennünk a járműipar kihívásaira, a tagvállalatokat leginkább érdeklő kérdésekre, lépést kell tartanunk a járműiparban bekövetkező fontos változásokkal, technológiai fejlődésekkel, az ellátási lánc változásaival, alkatrész és alapanyag hiánnyal, illetve áremelkedésekkel és rengeteg váratlan tényezővel is. Az elmúlt másfél évben megtapasztaltuk, hogy a MAJOSZ tagok összefogása milyen erős tud lenni, így optimistán, bizakodva állunk a következő évek közös munkája előtt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

                                      

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..