elektromos robogó

Tilos ezentúl az elektromos rollereket a járdán hagyni Párizsban

2019.06.07.

Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere csütörtökön bejelentette, hogy tilos lesz az elektromos meghajtású rollereket a járdán hagyni, és a szolgáltatókat arra kéri az önkormányzat, hogy korlátozzák az utcákat elözönlő járművek maximális sebességét.

"A rollerekkel ezentúl az úttesten, az autók és motorok számára kijelölt helyeken kell leparkolni" - mondta sajtótájékoztatóján a főpolgármester, azt is javasolva, hogy a szolgáltatók óránkénti 20 kilométeres sebességre csökkentsék a rollerek maximális sebességét Párizsban, s ha lehetséges óránkénti 8 kilométerre a sétálónegyedekben. 

A rollerek használatát a főváros betiltja a párizsi közparkokban és játszótereken is, a bukósisak viselését pedig ajánlatossá teszi. A sajtótájékoztatón bejelentett intézkedések július elején lépnek életbe. 

Az elektromos meghajtású rollerek egy évvel ezelőtt jelentek meg a párizsi utcákon, számukat jelenleg 15 ezerre becsülik, s folyamatosan gondot okoznak a párizsi önkormányzatnak azzal, hogy szabályozás hiányában az emberek bárhol leteszik őket használat után. 

Párizshoz hasonlóan a többi francia város is türelmetlenül várja az elektromos meghajtású rollerek és kerékpárok használatának szabályairól szóló törvényt, amelynek tervezetét jelenleg vitatja a nemzetgyűlés. Az elfogadásig azt kéri Anne Hidalgo, hogy a szolgáltatók ne növeljék a flottáikat. 

Jóllehet hivatalos összesítés még nem készült, a francia televíziók rendszeresen beszámolnak a gyalogosok és a sokszor a járdán rollerezők közti balesetekről.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....
2025.01.26
A bevezetése óta már több mint 100.000 megrendelést adtak le az új Peugeot E-3008-asra. Figyelemre....