hibrid

Tévút lehet a plug-in hibrid autók állami támogatása?

2018.11.18.

- Nem felétlenül váltották be a hálózatról tölthető benzin-elektromos hibrid autók a hozzájuk fűzött környezetvédelmi reményeket egy Nagy-Britanniában készített és a német Focus online hírportál által idézett felmérés szerint.

A hibrid járművek alapelve az lenne, hogy lakott területen villanymotorral, károsanyag-kibocsátás nélkül lehessen közlekedni, országúton pedig nagy távolságra benzinmotorral anélkül, hogy aggódni kelljen a hatótáv miatt. A benzin-elektromos hibrid autó elvileg mindkét hajtáslánc-technológia előnyös oldalát egyesítené magában.

Valójában azonban egy kicsit másként néz ki a helyzet: a Miles Consultancy által a brit BBC közszolgálati csatorna megbízásából végzett tanulmány szerint a hibrid autók üzemeltetőinek túlnyomó része csak nagyritkán tölti fel hálózatról az autót, jó néhányan pedig a jármű beszerzése óta egyetlen egyszer sem vették elő a csomagtartóból a töltőkábelt.

A tanulmányban megvizsgált 1500 hibrid autó átlagos fogyasztása mintegy hat liter volt 100 kilométerenként a gyárilag megadott úgy két liter helyett. A Nagy-Britanniában 2018-ban eladott hibrid autók több mint 70 százaléka, 37 ezer szolgálati autóként lett forgalomba helyezve, sok esetben állami támogatással és dízelautók kiváltására.

Miközben a dízelautók a városi forgalmi tilalom kockázatának vannak kitéve, a hibrid autók a tisztán elektromos autókkal együtt állami támogatással kerülhetnek forgalomba. Ehhez képest a szolgálati hibrid autókat használóik egyszerűen csak megtankolják céges költségre és részükről ezzel le is van tudva a dolog. A Miles Consultancy "nevetségesnek" nevezte tanulmányában a plug-in hibrid autók támogatásával kialakult helyzetet.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..