Tesla

A Tesla is lesz egyszer használt autó

2014.10.09.

– Garantált visszavásárlási programot indít a Tesla, hogy megszerezze magának a nagy nyereséggel dolgozó használtautó üzletet – írta az Automotive News hírportál.

– Ideje elkezdenünk gondolkodni egy megfelelő módon kialakított CPO (Crettiered Pre-Owned) program elindításán most, hogy a Model S szériából az első példányok már kezdik elérni a három éves kort – írta email üzenetben Simon Sproule, a Tesla kommunikációs alelnöke. Az új autók értékesítését visszavásárlás garantálásával támogató CPO programot a Tesla annak mintájára alakítja ki, amit más luxuskategóriás autógyártók is alkalmaznak, például a BMW vagy a Mercedes-Benz.

A visszavásárlási program elindítása már csak azért is időszerű volt, mert Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója 2013 márciusában személyesen vállalt visszavásárlási garanciát a Tesla autókra. "Még akkor is, ha a Tesla nem lesz rá képes, én magam garantálom az autók visszavásárlását" – jelentette ki a becslések szerint 10 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező Elon Musk. "Csak hogy lássák, nem a levegőbe beszélek" – hangsúlyozta.


A Model S vásárlóinak a Tesla bizonyos finanszírozási feltételek esetén eddig is szerződésben garantálta az autó visszavásárlását három év után a vételár 43-50 százalékán, amit a 3 éves német luxusautókéhoz igazítottak. A Tesla autókból még nem nagyon indult be a használtautó forgalom, így viszonylag kevés piaci információ áll rendelkezésre, de az első jelek arra utalnak, hogy az autók értéke magasabb lesz a garantált visszavásárlási összegnél.

A CPO program elindítása – amennyiben a vásárlók élnek az ajánlattal – 2016 elejétől megindítja a használt autók visszaáramlását a Teslához. A Model X jövő évi bemutatása pedig akár fel is gyorsíthatja a folyamatot, mert lehetőséget ad majd a Model S első vásárlóinak a váltásra.

A Tesla vállalati ügyfeleknek már április óta kínál lízingfinanszírozási programot, amit minden hírverés nélkül október elsején (az Egyesült Államokban) kiterjesztett magánszemélyekre is. A lízingajánlatok a Model S-re 5 ezer dollár befizetése után havi 932 dollártól indulnak.


A Tesla egyébként költséges megoldást választott autói értékesítésére: franchise márkaképviseletek helyett saját tulajdonú szalonokat tart fenn. A használtautó forgalmazás beindításával viszont a szalonok új, magas haszonkulccsal dolgozó üzleti területre törhetnek be.

Az Egyesült Államokban az autókereskedők szakmai képviseleti szervezete, a Kationnal Automobile Dealers Association adatai szerint a használtató kereskedők 2013-ban 12 százalékos haszonkulccsal dolgoztak, háromszorosával az új autókat értékesítő szalonokénak. A Carmax Inc., az Egyesült Államok a legnagyobb használtautó kereskedő vállalata az idei első félévben autónként 2220 dollár nyereségre tett szert, ami 11 százalékos haszonkulcsnak felel meg.

A Tesla viszont becslések szerint akár 6-10 ezer dollár nyereséget is elérhet minden egyes eladott használt Model S után, ami még az újonnan értékesített autói nyereségét is messze felülmúlja.

A használtató-forgalmazás komoly plusz bevételi forrást jelenthet a Teslának, ami 11 éves fennállása alatt csak egyetlen nyereséges negyedévet tudott felmutatni és még mindig adós egy nyereséges teljes pénzügyi évvel. Az idei második negyedévet a Tesla minden eladási rekord ellenére is – a magas kutatási-fejlesztési költségek miatt – 62 millió dollár veszteséggel zárta.

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.10
Bizonyos szabálysértések a közösségnek, azaz nekünk magunknak ártanak: szabálytalanul parkoló kocsi....
2024.05.10
Nem éppen turistacsalogató az új projekt.   ..
2024.05.10
Igazi mérföldkő a kínai Senjang város Dadong kerületében működő létesítmény gyártósoráról ma....
2024.05.10
Az M0-s autóút déli szektorán az M5-ös autópálya felé vezető oldalon összeütközött több jármű az 5-....
2024.05.10
Pofátlan(tan)ítás Salgótarjánban címmel tett közzé egy videót a Nógrád Vármegyei Rendőr-....
2024.05.10
Május 12-én a darlingtoni futamon jelenik meg a híres dizájn. ..
2024.05.10
A négyüléses luxusbusz és a hétszemélyes VIP utazójármű után egy harmadik üléskonfiguráció is....
2024.05.10
A hétvégén Jaramában kezdődik a Formula 4-es spanyol bajnokság, melynek mezőnyében ott lesz Hideg....
2024.05.10
Az 1983-ban bemutatott Peugeot 205 igazi telitalálat volt: szerették a vásárlók, megbízható volt,....
2024.05.10
Tarts velünk és alakítsd a jövőd! Ezzel a mottóval indul idén szeptemberben immár nyolcadik....