forgalomcsillapítási mintaprojektek

Tempo 30 - forgalomcsillapítási mintaprojekt Budapesten

2020.08.09.

Forgalomcsillapítási mintaprojekt részeként ideiglenes forgalmi rendet vezet be a Fővárosi Önkormányzat Belső-Erzsébetvárosban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), valamint a VI. és a VII. kerületi önkormányzat közreműködésével augusztusban - közölte a BKK vasárnap az MTI-vel.

Azt írták: a három hónapos tesztidőszak alatt több helyen parkolási korlátozásokkal, a forgalom irányának megváltoztatásával, valamint a közterek gyalogosoknak, illetve kerékpárosoknak történő visszaadásával találkozhatnak a közlekedők.

A tizenöt budapesti helyszínen induló forgalomcsillapítási mintaprojekt célja a nyugodtabb, tisztább és élhetőbb városrészek kialakítása. Belső-Erzsébetvárosban az Andrássy út - Nagykörút - Rákóczi út - Károly körút közötti területen csökkentik a gépjárművel való átjárhatóságot.

Hozzátették: a tervezésnél fontos szerepet játszott, hogy a forgalomtól elzárt területek, utcák kivételével minden utca és ingatlan elérhető legyen járművel, és egyszerű legyen elhagyni a területet, de több helyen tilos lesz parkolni. Az intézkedésektől azt várják, hogy csökken a zaj-, illetve a levegőszennyezés mértéke, illetve a biciklivel közlekedők számára egyszerűbbé és biztonságosabbá válik a terület átjárhatósága.

A változtatások miatt 250 új forgalmi táblát is felállítanak, és felújítanak egyes utcarészeket is. A szakemberek vasárnap estig végeznek a munkákkal. Belső-Erzsébetváros nagy része Tempo 30-as övezetté alakul.

A Fővárosi Önkormányzat a kozossegitervezes.budapest.hu oldalon várja a fővárosiak véleményét augusztus 15-től a bevezetett változásokról, ezek felhasználásával az év végig dolgozzák ki azt a közlekedésfejlesztési akciótervet, amelynek konkrét intézkedései 2021-ben, ütemezetten lesznek majd bevezethetők - közölte a BKK.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....
2025.01.26
A bevezetése óta már több mint 100.000 megrendelést adtak le az új Peugeot E-3008-asra. Figyelemre....