Miskolc

Tehermentesítő út és híd épül Miskolcon

2019.10.13.

Tehermentesítő út, és vasúti vágányok fölött átívelő, úgynevezett Y-híd épül 13,5 milliárd forintból Miskolcon, a létesítmények alapkövét pénteken helyezték el Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén - írja az MTI.

A munka az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában hazai forrásból valósul meg, a kivitelezést a He-Do Kft. végzi. A beruházás része a modern városok programnak – mondta az eseményen Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

A tárca kiemelt feladatnak tartja, hogy országszerte bővüljön a közút- és vasúthálózat, a cél az, hogy Magyarország bármely pontjáról 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos út – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: stratégiai szempont, hogy az autóutak, autópályák elérjenek az országhatárig. Miskolc és Tornyosnémeti között is azért épül meg az M30-as autópálya, hogy Kassára az eljutás minél jobb legyen.

A 2024-ig tartó országos útprogram teljes költségvetése eléri a 3200 milliárd forintot, ennek nagyobbik hányadát a hazai büdzsé állja – mondta.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a közlekedési fejlesztésekből profitál Miskolc is. A most kezdődő beruházás tartalmazza a tehermentesítő út I. és II. szakaszának fejlesztését, a Vörösmarty utca kapacitásbővítését és a vasúti vágányokon átívelő Y-híd megépítését.

A kivitelezés 2020-ban kezdődik, a munka leghamarabb 2022. végére készülhet el.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....