Waberer's

Tehergépjármű-gyártók ellen kezdeményez eljárást a Waberer's

2017.07.20.

Tehergépjármű-gyártók ellen nyújtott be keresetet a müncheni helyi bíróságnál a Waberer's az Európai Gazdasági Térségben megvalósult versenyellenes, főleg közepes és nehéz tehergépjárműveket érintő, összehangolt árazás miatt

A Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett tájékoztatás szerint a logisztikai és fuvarozó cégnek jelentős kárt okozhatott az Európai Unió versenyjogának megsértése. A Waberer's és annak jogelődei 1997 januárjától kezdődően több ezer kamiont lízingeltek és vásároltak különböző kartellek részvevőitől - tették hozzá.

A Waberer's a túlárazás mértékének értékelésére és becslésére közgazdász szakértő kirendelését kezdeményezte.

A cég felidézte: az Európai Bizottság egy éve hozott határozatában rekordbírságot szabott ki számos tehergépjármű-gyártóra, mivel azok összehangolták a többi között a nagykereskedelmi listaárakat, az új emissziós technológiák bevezetésének időzítését.

A Waberer's hangsúlyozta, hogy minden versenyellenes magatartás érintettje kérheti ügye elbírálását valamely uniós tagállam bíróságától és kártérítést is követelhet. Az Európai Bizottság határozata kötelező erejű bizonyíték a tagállami bíróságoknak arról, hogy a versenyellenes magatartás megvalósult és jogellenesnek tekintendő - írták.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....
2025.01.26
A bevezetése óta már több mint 100.000 megrendelést adtak le az új Peugeot E-3008-asra. Figyelemre....
2025.01.26
A Toyota nyolcszoros világbajnoka szombaton ismét hibátlanul teljesített, tovább növelve előnyét a....