közlekedésbiztonság

A tavasz sem veszélytelen az utakon – 5 tanács a balesetek elkerülésére

2014.03.14.

Megérkezett a jó idő, végre búcsút vehetünk a mínuszoktól és a csúszós utaktól, azonban a változékony időjárás miatt ilyenkor is könnyen érhetik kellemetlen meglepetések az autósokat. Az Europ Assistance csak Magyarországon több, mint 2000 esetben nyújtott segítséget a bajba jutott ügyfeleknek a tavalyi év hasonló időszakában, de külföldön is közel ugyanennyi esetben volt szükség a segítségükre. Az előrejelzések szerint ráadásul tovább folytatódik a hektikus időjárás, így mindenképpen érdemes erre felkészülni az utakon is.

A köztudatban általában a téli hónapok számítanak a leginkább balesetveszélyesnek az utakon, a statisztikák szerint azonban tavasszal is sokan szenvednek balesetet. A KSH adatai szerint az utóbbi években a március-április időszakban is rendre több mint 2000 személyi sérüléses baleset történt az utakon,ebből több mint 600 eset súlyos volt. A balesetekben sokszor az évszakváltásra nem megfelelően felkészített járműveknek is szerepe van, illetve a tél elmúltával sokszor a kevésbé felkészült sofőrök is a volán mögé ülnek. A Generali Csoporthoz tartozó Europ Assistance segélyvonalát 2013. márciusban és áprilisban több mint 2200 esetben hívták a társaság hazai ügyfelei Magyarországról, de külföldön is közel 2300 esetben kellett segítséget nyújtania az EA csapatának. A legtöbb segélykérést sorrendben Romániából, Ausztriából, Németországból, és az USA-ból regisztrálták.

Itthon idén tavasszal a meteorológiai előrejelzések szerint nem kell a tavalyihoz hasonló extrém időjárási viszonyokra készülnünk, ám ez nem jelenti azt, hogy nem kell egész évben különös figyelmet fordítanunk gépkocsink állapotára a magunk, utasaink és mások biztonsága érdekében.

A Europ Assistance alábbi öt alapvető tanácsát érdemes megfontolni a következő hetekben az autósoknak:

  1. Ha a napi átlaghőmérséklet már tartósan +7 Celsius fok fölé emelkedik, ajánlott a téli gumikat nyári abroncsokra cserélni és ellenőrizni azok állapotát.
  2. Érdemes szakszervizben ellenőriztetni a jármű általános állapotát.
  3. A prognózisok szerint a tavaszias nappalok mellett többször lesz részünk enyhe éjszakai fagyokban, illetve esőben és viharos szélben, ezért ajánlott mindig az útviszonyoknak megfelelően vezetni
  4. Különösen a hajnali órákban esetleg csúszóssá vált utakon kell a tavaszi időszakban óvatosnak lenni.
  5. Hosszabb, távolabbi utazás előtt mindig érdemes előre tájékozódni a várható időjárásról az adott terület vonatkozásában, és ennek megfelelően felkészíteni a járművünket.

Az Europ Assistance AutoSOS szolgáltatása minden időben azonnali és szakszerű segítséget nyújt, legyen szó autós vagy utasbiztosításhoz kapcsolódó assistance ügyekben.  A szolgáltatást már kevesebb mint 700 Ft-os havidíjtól igénybe vehetik az ügyfelek. A szolgálat segélyvonala a nap 24 órájában hívható, belföldről a 14 567-es, külföldről pedig a +36 1 458 44 80-as telefonszámon. További információ: www.autosos.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..