autóbaleset

Talicskaként tolta el a roncsot – abszurd baleset történt az éjszaka

2022.09.16.

A gyanú szerint egy férfi ittasan hajtott egy robogósnak a Petőfi hídon, a vezető súlyosan megsérült, de az autó sofőrje nem állt meg – írta a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya járművezetés ittas állapotban és segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy budapesti férfival szemben, aki 2022. szeptember 11-én 0 óra 40 perc körül a Petőfi híd XI. kerületi szakaszán, Pest felől Buda irányába haladva autójával egy előtte közlekedő segédmotoros kerékpárnak ütközött. A gépkocsi vezetője anélkül továbbhajtott, hogy megállt volna, adatait hátrahagyta volna, illetve meggyőződött volna arról, hogy megsérült-e valaki.

Néhány perccel később a tűzoltók egy balesetes személygépkocsiról kaptak bejelentést a XI. kerületi Irinyi József utcából. Ezen a címen találták meg a feltételezett vezetőt, M. Imrét, és a balesetben érintett bérelt autót, amely talicskaként tolta el a baleset helyszínéről az elejére szorult robogót.

A kerületi rendőrök a 33 éves férfit 1 óra 15 perckor mintavétel céljából előállították, valamint vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely bűncselekményi értéket mutatott.

M. Imrét a közlekedési vizsgálók segítségnyújtás elmulasztása bűntett és súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, vezetői engedélyét bevonták. A férfi részletes beismerő vallomást tett, és elmondta, hogy csak azért nem állt meg rögtön a balesetet követően, mert veszélyesnek ítélte meg, ha a hídon állítja le a járművet.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.14
Azt gondolnánk, hogy az autóépítés nagyon drága dolog. Egy vietnámi Youtuber-csapat azonban inkább....
2025.02.14
A gyártó 2025-ös előrejelzései alapján a váltás "jelentős további kiadásokat" fog eredményezni. ..
2025.02.14
A finiséhez érkezett az általános felvételi eljárás, február 15-ig, szombatig lehet jelentkezni a....
2025.02.14
A VOLÁN Egyesülés – az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a KTI Magyar....
2025.02.14
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok,....
2025.02.14
A Lexus NX SUV új változata azoknak szól, akik a megszokottól eltérő kalandokra vágynak: a....
2025.02.14
Meglepő keresztségek, melyekkel tesztelheti általános műveltségét is.   ..
2025.02.14
A magyar közlekedéstörténet talán legnagyobb szállítmánya indul pénteken útnak: egy 750 tonnás, 100....
2025.02.14
Milyen életművet alkotott Stefan Lengyel, a magyar és a német designszakma egyik legjelentősebb....
2025.02.14
A közlekedési minisztérium már ismeri az egész Szlovákiára kiterjedő egységes menetjegyrendszer....