Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A magyar közlekedéstörténet legnagyobb szállítmánya indul útnak

2025.02.14.

A magyar közlekedéstörténet talán legnagyobb szállítmánya indul pénteken útnak: egy 750 tonnás, 100 méter hosszú, 6 méter széles és 5,4 méter magas járműszerelvény kezdi meg útját a 43-as főúton Románia felé - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.

A közlemény szerint a Marosnémeti (Mintiai) hőerőmű megvalósításához szükséges berendezések szállításának tervezését már több mint egy éve kezdték el a Felbermayr Transport- und Hebetechnik GmbH & Co KG német, osztrák, román és magyar szakemberei.

Európa legnagyobb hőerőművéhez egy 380 tonnás generátort szállítanak, amely Amerikából érkezett hajón, majd a Dunán és a Tiszán úsztatták fel a Szeged Tápé réti kompkikötőig, ezt követően péntek reggel kezdi meg közel 300 kilométeres útját a célállomásig.

A szállítmány a magyar közutakon több napon keresztül összesen 44 kilométernyi távolságot tesz meg; az út első szakaszában a Tisza-parttól a 43-as főút és a 430-as főút csomópontjáig egy 471 tonna össztömegű jármű közlekedik 12 tengelyen - írták.

Hozzátették, hogy a csomópontnál a rakományt egy külön erre a célra kialakított átrakó helyen egy másik, konzolos járműre szerelik át, ezt követően február 20-án a szerelvény néhány óra alatt jut el a Nagylaki határátkelőhelyig, ahol elhagyja Magyarországot, és további egy hét alatt ér a 245 kilométerre fekvő Marosnémeti hőerőműbe.

Közölték azt is, hogy a hőerőmű működéshez három, hasonló méretű generátorra és további három, kisebb súlyú transzformátorra van szükség, melyeket ugyanezen megoldással és útvonalon szállítanak majd. Az utolsó rakomány várhatóan április végén, május elején hagyja el az országot - közölték.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.14
Új sorhatost vezetni 2025-ben olyan élmény, mint egy régen megkedvelt és nehezen beszerezhető ízt....
2025.02.14
Közlekedéstörténeti pillanat: forgalomba állítják az új magyar elektromos buszt! A magyar-cseh....
2025.02.14
A Porsche folytatja megszorító programját, és 2029-ig 1900 munkahelyet szüntet meg Németországban.....
2025.02.14
Azt gondolnánk, hogy az autóépítés nagyon drága dolog. Egy vietnámi Youtuber-csapat azonban inkább....
2025.02.14
A gyártó 2025-ös előrejelzései alapján a váltás "jelentős további kiadásokat" fog eredményezni. ..
2025.02.14
A finiséhez érkezett az általános felvételi eljárás, február 15-ig, szombatig lehet jelentkezni a....
2025.02.14
A VOLÁN Egyesülés – az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a KTI Magyar....
2025.02.14
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok,....
2025.02.14
A Lexus NX SUV új változata azoknak szól, akik a megszokottól eltérő kalandokra vágynak: a....
2025.02.14
Meglepő keresztségek, melyekkel tesztelheti általános műveltségét is.   ..