sztrájk

Szinte biztos, hogy nem lesz munkabeszüntetés a BKV-nál

2017.04.11.

Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke szerint "99,9 százalék", hogy "stimmelnek" majd a számok a BKV írásos béremelési javaslatában, és a szakszervezetek lefújják a sztrájkkészültséget.

A szakszervezeti vezetőt arról kérdezték az M1 aktuális csatornán kedden, hogy Tarlós István főpolgármester vasárnap az Echo Tv-ben azt mondta, nagyon komoly esélyt lát a megegyezésre a BKV-nál a béremelésről, visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatott tettek a két meghatározó érdekképviseletnek. Gulyás Attila közölte: szerdán kapják meg írásban a béremelési ajánlatot. Meg kell nézni, hogy "számszakilag" stimmel-e, mivel körülbelül 500 millió forintot jelent egy százaléknyi béremelés a BKV-nál, ezért a 10+5 százalék valamivel több mint 7 milliárd forint lenne, ekkora összegnek kell szerepelnie a papíron - fogalmazott. Hangsúlyozta: hároméves megállapodásban összesen 30+5 százalék emelést kértek, egy évre 10+5 százalékot kaphatnak; "évek óta nem fordult elő", hogy az elvárások és a végeredmény ilyen közel legyen.

Jelezte, a plusz öt százalék bérfelzárkóztatás, amelynek elosztásából "vita lesz" a szakszervezetek és a munkáltató között, hogy igazságosan történjen. Arra a kérdésre, hogy milyen munkakörökben keresnek a legkevesebbet, példaként említette, hogy a metrónál dolgozó diszpécserek húsz év munkaviszony után 130-140 ezer forintot kapnak. A szakszervezet elnöke kitért arra is, hogy ötszáz fős létszámhiány van a cégnél. A forgalom biztonsága emiatt nincs veszélyben - tette hozzá Gulyás Attila, elmondta ugyanakkor, hogy a túlórakeretek nyárra kimerülnek, ezért elképzelhető, hogy korlátozásokat kell majd bevezetni.

A VTDSZSZ és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) március 31-én jelentette be, hogy április 18-ától háromnapos, 24-étől pedig ötnapos sztrájkot tart, mert a kollektív munkaügyi vitában nem tudtak megállapodni a bérek hosszú távú rendezéséről. A BKV akkor úgy foglalt állást, hogy szeretnék megoldani a bérfeszültségeket.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....