közlekedés veszélyeztetése

Szerelmi bánatában szögekkel szórta tele az utat

2021.01.12.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 77 éves osztrák férfi egy Mosonmagyaróvár melletti település utcáján szórt szegeket az úttestre, mert kikosarazta egy hölgy.                                    

A kisalfold.hu beszámolója szerint az osztrák férfi 2019 decemberében a gépkocsijából, haladás közben egy 30 m-es útszakaszon 5-7 cm hosszúságú szegeket, csavarokat szórt ki. A mögötte haladók észlelték tettét, és értesítették a rendőrséget, így baleset, anyagi kár nem keletkezett.

Az eljárás során kiderült, hogy a terhelt korábban udvarolni próbált egy, a környéken lakó hölgynek, aki viszont elutasította a férfi közeledését. A terhelt ezért bosszúból szórta ki a szegeket a nő lakóhelyénél.

„Az ügyészség a férfit közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja. Vele szemben a vádiratban pénzbüntetés kiszabására tett indítványt, valamint indítványozta, hogy a terheltet a bíróság tiltsa el a járművezetéstől” – közölte dr. Takács Péter megyei főügyész.

A nyomozás során a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni - írja a kisalfold.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....
2025.01.26
A bevezetése óta már több mint 100.000 megrendelést adtak le az új Peugeot E-3008-asra. Figyelemre....
2025.01.26
A Toyota nyolcszoros világbajnoka szombaton ismét hibátlanul teljesített, tovább növelve előnyét a....