könyvbemutató

Szerdán mutatják be Boros Jenő új kötetét

2016.11.26.

A hazai járműipar 111 éves történetét feldolgozó Magyar autókrónika ipartörténeti és adósságtörlesztő korkép, mely magyar mérnökökről, tervezőkről, konstruktőrökről szól, azokról, akik tevékenységükkel elismerést szereztek és öregbítették hazánk jó hírét a világban - mondja új kötetéről Boros Jenő, aki november 30-án, szerdán 10 órakor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen mutatja be a Maróti Könyvkereskedés és Könyvkiadó Kft. gondozásában megjelent munkáját.

A kiadványban szerepelnek azok is, akik itthon tettek sokat a hazai és globális járműgyártásért, szakoktatásért. Nem mindig érdemeiknek, tehetségüknek és szándékainknak megfelelő terjedelemben, mert a fellelhető dokumentumok behatárolták, hogy kiről mekkora szöveges és milyen képi anyag került e könyvbe. A kortársak többségével sikerült interjút is készíteni, így azok hosszabb fejezetekkel szerepelnek a kötetben, azzal a szándékkal, hogy ne csak a személyről, hanem a korszakról és a magyar autóiparról is a lehető legtöbb hiteles információ maradjon meg az utókornak.

A történet XV. századi kocsival indul, ismerteti a múlt századi és a újkori autóipari beruházásokat, a személyautók, buszok, tehergépkocsik és harci-járművek gyártását, a Made in Hungary prototípusokat, valamint alkotóikat, miközben felsorolja napjaink mérnökhallgatóinak gépeit és nemzetközi sikereit.

A gazdag múltú magyar járműipart olyan márkák fémjeleznek mint a MÁG, MÁVAG, MAGOMOBIL, MAGOSIX, Csepel, az Ikarus és elődje, az Uhry cég, valamint a Rába, Kravtex, NABI, MABI vagy az újkori magyarországi járműgyártók, a győri Audi, a kecskeméti Mercedes, a szentgotthárdi Opel és az esztergomi Suzuki.

A járműgyártás történetének elismert magyarjainak sora is hosszú: Bánki Donát, Csonka János, Fejes Jenő, Jedlik Ányos, Galamb József, Járay Pál, Barényi Béla, Bíró László, Winkler Dezső, Bejczy Antal, Pavlics Ferenc, Anisits Ferenc, Finta László és László Anna.

Vannak, akik itthon, és vannak, akik külföldön szereztek elismerést a legkülönbözőbb járműipari ágazatokban, sok magyar napjainkban is sikeres a nemzetközi autóvilágban. Nem véletlenül, hiszen a Budapesti Műszaki Egyetem mellett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem is olyan műhely, ahol a magas színvonalú képzésnek köszönhetően globálisan is sikeres mérnököket és formatervezőket képeznek.

A járműipari szakemberek és a szakújságírók mellett a premieren ott lesz a könyv néhány szereplője, interjúalanya, többek között a világ legnagyobb darabszámban gyártott buszcsaládjának, az Ikarus 200-asnak formatervezője, Finta László és az amerikai csuklós változat gépészeti mérnöke, László Anna, az autócross bajnok Hanula Barna motorfejlesztő mérnök, aki jelenleg a győri Széchényi Egyetem motorfejlesztő tanszékének dékánja, a MOME formatervező-tanára, Lenkei Balázs, valamint a kisszámú és már nehezen fellelhető magyar személyautó prototípusok alkotói: Borlóy Mátyás (Mathias kisautó), Csathó József (Sigma mini)  és Peredy Zoltán (Frog, Silver Sting, Vanessa), valamint Tárnok Zsolt a Vulca GT és Evantra sportkocsi formatervezője.         

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....