Mobilis

Százezer látogatás és csaknem kétezer foglalkozás a Mobilis Diáklaborban

2022.06.27.

Tíz-tíz győri és Győr környéki iskolából közel nyolcezer diák vett részt izgalmas természettudományos foglalkozásokon és kísérletezett a speciálisan felszerelt Diáklaborban annak a programnak a keretei között, ami 2018-ban indult a Széchenyi István Egyetem győri kampuszán, az intézménnyel szoros partnerségben működő Mobilis Interaktív Kiállítási Központban. A gyerekek több tanéven keresztül visszajártak, és így összesen mintegy 105 ezer látogatást regisztráltak. A Diáklabor célja, hogy felkeltse a diákok természettudományos érdeklődését és minél többen forduljanak a mérnöki, informatikai és természettudományos életpálya irányába.

„A Mobilis Diáklabort azért hoztuk létre, mert az iskolákban kevesebb lehetőségük van a diákoknak olyan fizikai-kémiai kísérleteket végezni, amelyek a gyakorlatban is alátámasztják az elméletben tanultakat. Erre rendeztünk be a földszinten egy olyan teret, amelyben a gyerekek lelátóról követhetik az előadásokat, illetve három különleges tantermet, ahol lehetőségük nyílik a kísérletek kipróbálására” – ismertette a program lényegét dr. Dőry Tibor, a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ ügyvezető igazgatója. Hozzátette, az elmúlt négy év során húsz partneriskolából közel nyolcezer diák vett részt a programban, akik több évfolyamban is ellátogattak az intézménybe. Kiemelte, a központ és az iskolák közötti együttműködés révén hatalmas élményt adtak a diákoknak, a világra nyitottabbakká, a természettudományos ismeretek iránt fogékonyabbakká téve őket. Nem titkolt cél az sem, hogy a fiatalok a középiskolai tanulmányaikat követően a Mobilis szomszédságában lévő Széchenyi István Egyetemet válasszák majd.

A résztvevők megosztották egymással a programban szerzett tapasztalataikat. (Fotó: Májer Csaba József)

Az Európai Unió 262 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette a projektet, amely a Győri Egyetemért Közhasznú Egyesület (GYEKE) és a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ együttműködésében jöhetett létre. Dr. Rámháp Szabolcs, a GYEKE elnöke elmondta, a program jóvoltából a gyerekek a természettudományos ismereteket élményszerűen, kompetenciaalapon sajátíthatták el kihelyezett tanórák és témanapok során. „Mivel Győr fontos járműipari központ, ezért nagy szükség van a szakember-utánpótlásra, a természettudományos beállítottságú, mérnöki pályák iránt érdeklődő fiatalokra. Látva a gyerekek lelkesedését, úgy érzem, hogy a Diáklabor elérte célját” – húzta alá dr. Rámháp Szabolcs.

Rákosi Szabolcs, a Mobilis vállalati kapcsolatok és pályaorientáció menedzsere néhány érdekes adatot osztott meg a jelenlévőkkel. A négy év során 1766 foglalkozást tartottak, amelyeken 7927 fiatal vett részt, az összes jelenlét pedig 105.121 volt. Kiemelte, a járvány idején, amikor személyes jelenlétre nem volt lehetőség, Diáklabor Suli TV-t indítottak, amelynek keretében több mint 350 videó készült. Ezeket már több mint 150 ezren tekintettek meg. Érdekesség, hogy 2022-ben is közel harmincezres a megtekintések száma, tehát nem csak a pandémia idején hasznosultak az anyagok, de a jelenléti oktatást is jól kiegészítik. A videós tartalmak mellett online versenyeket is bonyolítottak, amelynek tesztjei közel 28 ezres kitöltésig jutottak.

Molnár Milán, a projekt szakmai vezetője előadásában a program felépítéséről beszélt, amit úgy állítottak össze, hogy megfeleljen az iskolák, a pedagógusok és a diákok igényeinek. Az előzetes igényfelmérésben közel ötven iskola vett részt, és az ezekből leszűrt tapasztalatok alapján tették hangsúlyossá a kísérleti bemutatókat és a tanulói kísérleteket. A program népszerűségéről az iskolák képviselői is tanúságot tettek, akik a zárórendezvényen kerekasztal-beszélgetés keretében számoltak be tapasztalataikról.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....