USA

Számos rizikóval néz szembe a GM

2018.12.19.

Öt észak amerikai üzemében tervezi leállítani a termelést jövőre a General Motors, valamint 15 százalékkal a béreket is megnyirbálná, mely lépések jelentős kockázatot és következményeket hordoznak magukban.

Az Automotive News  szerint miközben a Wall Street méltányolja a költséglefaragási akciót, ami 6 milliárd dollár megtakarítást jelentene az autógyártónak 2020-ra, a szakszervezet és a politikai vezetés elutasítja a lépést, mondván az rövidlátó, és a munkavállalókat és a kormányzatot is cserbenhagyja, mely kevesebb mint egy dekáddal korábban megmentette a céget a fizetésképtelenségtől.

Donald Trump azt mondta: „Egyáltalán nem vagyok boldog, nagyon durva elhatározás."

Ahová a GM nem jelentett be cégbezárást – az Oshawa Assembly Kanadában, a Lordstown Assembly Ohioban, és a Detroit-Hamtramck Michiganben - de mint a cég közölte, semmiféle termelést nem helyez át ezekbe. A hajtómű üzemekbe Marylandben és Michiganben ugyancsak nem kerül át semmiféle gyártás.

Az, hogy a leálló termelőegységekből nem helyeznek át gyártást, nem jelenti az érintett üzemek végleges bezárását, de mintegy 6700 állás került veszélybe - 3800 az Egyesült Államokban és 2900 Kanadában -, és veszélybe kerül az autógyártó szerződéses megállapodása az UAW-vel és Uniforral 2020-ban.

A Genaral Motor akciója a cég számára azt eredményezheti, hogy nő a profitja és erősödik üzleti pozíciója, és közben 2020-ra megduplázza az önvezető és az elektromos járművekbe eszközölt invesztícióit – egy évvel azelőtt, hogy az autógyártó elindít egy teljesen új jövedelmező elektromos járműprogramot.

A bezárásban érintett üzemekben az összes termék – a Buick LaCrosse, a Cadillac CT6, a Cadillac XTS, a Chevrolet Impala, a Chevrolet Cruze és a Chevrolet Volt – szerepel a 2019. végéig leállítandó, az Egyesült Államokbeli piacra készült modellek között.

Donald Trump megfenyegette a General Motorst, hogy elvágja az autógyártó anyagi támogatását, megtorlásul annak Egyesült Államokbeli gyárbezárási tervei miatt.

Miközben tény, hogy a GM, akárcsak más amerikai autógyártók, részesülnek központi támogatásban – köztük 50 milliárd dolláros jótállás 2009-ben -, szakértők kétségbe vonják, hogy Trump e szándékát rendelet szentesíti majd.

A GM részvényei 3,8 százalékot estek az első hírekre, eltüntetve az előző napi hasznot.

Fordítás: Lehőcz Rudolf

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....
2025.01.11
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....
2025.01.11
A villanyautópiac fejlődése Németországban tavaly elmaradt a várakozásoktól. A szövetségi gépjármű-....
2025.01.11
Andy Cowell lett az átszervezett istálló új vezetője. ..
2025.01.11
A 2025-ös verseny első hetén csak Hiluxok nyertek szelektív szakaszokat. A Toyota dél-afrikai....
2025.01.11
Több tízezer Volkswagent és Skodát hívnak vissza Oroszországban azzal az indokkal, hogy az....
2025.01.10
A Datahouse adatai szerint 2024-ben 146 ezer 393 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek....
2025.01.10
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....
2025.01.10
Meghúzta a kocsija oldalát? Vagy valaki pusztán „brahiból” összekarcolta az autóját egy kulccsal?....
2025.01.10
Egy moldovai állampolgárságú férfit gyanúsít a rendőrség annak a vasárnapi balesetnek az okozásával....