Forma 1

Száguldó cirkusz 2015-2016

2015.12.03.

A hagyományoknak megfelelően a 2015-ös Formula-1-es szezon végén ismét megjelenik a Forma 1 első számú almanachja a SZÁGULDÓ CIRKUSZ 2015-2016 F1 évkönyv

A könyvsorozat szerkesztője, a világ F1-es pályáiról közel 20 éve tudósító Simon István immár 14. alkalommal foglalta össze a Mercedes dominanciájának jegyében telt, ám a Ferrari, a Williams és a Red Bull felvillanásaival színesített versenyidény legemlékezetesebb eseményeit.

A pályán és depóban idén történt események hátterét megvilágító 19 futam elemzése mellett a SZÁGULDÓ CIRKUSZ 2015-2016-ban exkluzív interjút olvashatnak a háromszoros világbajnok Lewis Hamiltonnal, a modern Ezüstnyilak sikerei okán pedig a könyv bemutatja a száguldó cirkusz történetének legdominánsabb csapatait, illetve versenyautóit. A 30. Magyar Nagydíj alkalmából a szerző egykori világbajnokokat és volt F1-es pilótákat – köztük Damon Hillt, a Kesjár Csabát protezsáló Christian Dannert, Martin Brundle-t, Jos Verstappent és Baumgartner Zsoltot – kért meg arra, meséljék el a Hungaroringhez kötődő legkedvesebb, vagy éppen legfurcsább élményüket. Nem maradnak el a szokásos szezon-statisztikák sem, de a kötet bepillantást enged a száguldó cirkusz jövőjébe is, a 2017-től bevezetni tervezett új autók és egyéb szabálymódosítások kapcsán.

A 180 oldalas, színes albumot továbbra is a legjobb sportfotósok, valamint a Pirelli díjnyertes képei, illetve a Brembo adatokban gazdag pályagrafikái illusztrálják.

Az évkönyv kizárólag online rendelhető meg a http://szaguldocirkusz.eu/ honlapon keresztül,
5990,- Ft helyett 4990,- Ft-os AKCIÓS áron, 2015. december 31-ig. Partnerünk jóvoltából a futárral történő házhozszállításra, illetve Pick Pack Ponton történő átvételre is van lehetőség.

Büszkék vagyunk arra, hogy az eredeti SZÁGULDÓ CIRKUSZ™ immár az ország legrégebbi autósporttal foglalkozó, egyben a második legrégebbi sport témájú könyvsorozata a Magyar Olimpiai Bizottság évkönyve mellett. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....