Esemény

Suzuki világrekord nap a Hungaroringen szombaton

2018.06.06.

A Magyar Suzuki Zrt. június 9-én szombaton megrendezi a SUZUKI VILÁGREKORD NAPOT a Hungaroringen, ahol a cél, hogy a rekordot rögzítsék a Guinness Rekordok Könyvében. Az ingyenes, egész napos programon a szervezők minden Suzuki motorosra számítanak.

A hazai újautó eladásokat magabiztosan vezető Suzuki most motorjaival készül nagy dobásra, a cél nem kisebb, mint Guinness rekordot dönteni. A merész vállalkozással igyekeznek minden Suzuki motorkerékpár tulajdonost megmozgatni június második hétvégéjén.

A rekordállítás lényege, hogy a lehető legtöbb Suzuki motorkerékpár tulajdonos vegyen részt az eseményen! A világrekord mérése pontosan 13 órától kezdődik, így érdemes időben érkezni, hogy mindenki regisztrálhasson. A rekordon résztvevő összes Suzuki motoros felvezetéssel együtt hajt majd fel a Hungaroring pályacsíkjára, és közösen tesz meg legalább 3.2 kilométeres távot. Ez azt jelenti, hogy rendhagyó módon, egyben pályatörténelmet is írva, a Hungaroring aszfaltcsíkján egy időben, egyszerre gurul végig az összes Suzuki motor. A résztvevőknek egy korábbi belga Suzuki rendezvényen állított rekordot kell megdönteniük, ahol 915-en tették meg a 3.2 kilométeres szakaszt.

A nem mindennapi eseményen a Guinness kísérleten túl, a szervezők több mint 900 motorosnak biztosítanak ingyenes pályamotorozást (felvezetéssel és felvezetés nélkül), több mint 500 motorosnak pedig különböző vezetéstechnikai képzéseket (Hungaroring Motoros Akadémia és a rendőrség szervezésében) tartanak. Lesz kaszkadőr bemutató, motorkerékpár teljesítménymérés (Mami kamion), továbbá rengeteg egyéb motoros program és meglepetés.

A kiállításon látható a Suzuki teljes modellpalettája: a legújabb Suzuki motorkerékpárok mellett az autók, mint például az új Suzuki Swift Sport és a hajómotorok is felsorakoznak majd. A rendezvényen mindezeken túl igazi motoros csemege is jelen lesz, mégpedig Alex Rins híres MOTOGP versenyző SUZUKI GSX-RR versenymotorja!

A Suzuki motoros világrekordról bővebb információkat az esemény honlapján, és Facebook oldalán olvashatnak az érdeklődök. Az egész napos esemény minden látogató számára ingyenes. A rendezvény programjain és rekordkísérleten minden rendszámos Suzuki motorkerékpár tulajdonos ingyenesen vehet részt, továbbá behajtás csak Suzuki motorkerékpárral lehetséges!

PROGRAMTERV:

08:00                           KAPUNYITÁS és a HELYSZÍNI REGISZTRÁCIÓ KEZDETE

09:00 - 12:00             INGYENES VEZETÉSTECHNIKAI PROGRAMOK és PÁLYAMOTOROZÁS I.

12:10 - 12:40             KASZKADŐR BEMUTATÓ - Kulman Miki (MikeBoy)

12:40 - 13:00             SUZUKI MOTOR SZÉPSÉGVERSENY ÉS MOTOROS LÁNY SZÉPSÉGVERSENY

13:00 - 15:00              SUZUKI VILÁGREKORD KÍSÉRLET

15:00 – 18:00             INGYENES VEZETÉSTECHNIKAI PROGRAMOK és PÁLYAMOTOROZÁS II.

13.00 – 13:30             KASZKADŐR BEMUTATÓ - Kulman Miki (MikeBoy)

18:00                           RENDEZVÉNY ZÁRÁSA

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.03.03
Folyékony bitument szállító tartálykocsi balesete miatt teljesen lezárták a 75-ös főutat Lenti....
2025.03.03
Az új ES90 mindössze 10 perc alatt 300 kilométerre elegendő energiát tud felvenni, és 700....
2025.03.03
A jövőben piacra kerülő elektromos autók a gázüzemű modellek neveit és egy 'EQ' jelzést viselnek....
2025.03.03
Idén nyáron megkezdődik az új, előszériás modellek gyártása. ..
2025.03.03
Először egy jármű vesztegelt a belső sávban, azért volt torlódás, aztán két kisbusz ütközött....
2025.03.03
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló események az Útinform reggeli....
2025.03.03
Jó esély van rá, hogy az A110 R Ultime az Alpine utolsó belsőégésű motoros autója, ezért nem csoda....
2025.03.02
A felsőközép-kategóriás Camry akkor lép piacra, amikor riválisai sorra felhagynak az ilyen szedános....
2025.03.02
A zalaegerszegi rendőrök öt alkalommal vehetnek részt azon a tréningen, amelyen instruktorok....
2025.03.02
Szinte minden második-harmadik új regisztráció SUV ( városi terepjáró), a fele pedig céges autó –....