KRESZ-park

Suzuki kisautóval tanulják a közlekedést a kicsik Esztergomban

2018.03.27.

Speciális, gyermekek részére készített Suzuki kisautóval támogatja a 6-12 éves korosztály közlekedésbiztonsági oktatását a Magyar Suzuki Zrt. A kifejezetten erre a célra gyártott mini Vitara modelleket a március 30-án megnyíló Esztergomi Gyermek Autós Közlekedési Parkban próbálhatják ki először a kisiskolások. A helyi kezdeményezés célja, hogy a legkisebbek játszva sajátíthassák el a fontos közlekedési és balesetmegelőzési ismereteket - adta hírül a Magyar Suzuki Zrt.

Tematikus KRESZ tanpálya nyílik Esztergomban a Magyar Suzuki támogatásával, ahol a közlekedés alapszabályait tanulhatja meg a 6-12 éves korosztály játékos körülmények között. Az Esztergomi Gyermek Autós Közlekedési Park a balesetmegelőzés és a biztonságos közlekedés népszerűsítésén túl egyéb színes, szórakoztató programoknak is helyet ad, ami várhatóan idegenforgalmi szempontból is további vonzerőt jelenthet a város számára.

„A Park megálmodásakor teljesen egyértelmű volt számunkra, hogy az esztergomi tanpályát Suzuki kisautókkal szeretnénk majd üzemeltetni. Így nagy öröm számunkra, hogy az Esztergomi Önkormányzat mellett a Magyar Suzuki Zrt.-t is a projekt kiemelt támogatói között tudhatjuk – nyilatkozta Korompai Gábor, a projekt koordinátora.

A parkban világviszonylatban is egyedülálló, összesen 10 darab korszerű, biztonságtechnikai berendezéssel ellátott, limitált szériás elektromos Suzuki Vitara miniautó várja a látogatókat. Az autók egyetlen feltöltéssel egész nap üzemelnek majd, maximális sebességük pedig 4km/h. A vezetni tanuló gyermekek teljes biztonságát az autókba szerelt adaptív tempomattal garantálják az üzemeltetők.

A program keretében a kicsik elsőként 15-20 perces játékos KRESZ oktatáson vesznek részt, melynek végén saját arcképes jogosítványt is kapnak. Ennek birtokában ülhetnek be a kis Vitarákba, és indulhat is a vezetés. A pályán szinte minden közlekedési szituációt megtanulhatnak a gyermekek: lesz gyalogos-átkelőhely, táblák, parkoló, jelzőlámpák, körforgalom és benzinkút is.

A Magyar Suzuki Zrt. a helyi közösségek elkötelezett támogatójaként számos oktatási programban vállal aktív szerepet. „Cégünk szívesen állt a kezdeményezés mellé, hiszen felelőségteljes autógyárként kiemelt ügyünk a biztonságos közlekedésre való nevelés, amit nem lehet elég korán elkezdeni” - nyilatkozta Ruska Viktória a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője, a Park nyitóünnepségén. „Úgy gondoljuk, a gyermekeknek ilyen korban nagyon fontos megtanulni, hogyan kell egyedül, szabályosan közlekedni. Ebben nagyszerű segítség az itt kiépült tanpálya” - tette hozzá a kommunikációs vezető.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....
2025.01.28
Minden eddiginél nagyobb, 9 milliárd font (4370 milliárd forint) értékű megrendelést kapott a Rolls....
2025.01.28
Balesetet szenvedett két kisteherautó az M3-as autópálya 160-as kilométerénél, a Budapest felé....