halálos baleset
Halálos kimenetelű közúti közelekedési baleset történt az M85-ös számú autóúton Budapest irányában, a rábapatonai leágazó előtt. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint Csorna felől, Győr irányába közlekedett egy személygépjármű vezetője.
Haladása során eddig tisztázatlan okok és körülmények között elvesztette uralmát a gépjárműve felett, nekiütközött a belső és a külső szalagkorlátnak, majd a forgalommal szemben állt meg.
Az autó sofőrje és utasai az ütközés következtében a járműből kiestek, közülük ketten olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették. Harmadik társukat a mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
(szöveg, kép, videó: police.hu)