•        Hány éves?

•        42.

•        Sokkal fiatalabbnak néz ki. Mondták már?

•        Talán, mert megborotválkoztam.

•        Remek az öniróniája

•        Fontos menedzseri erény.

•        Ezt meg lehet tanulni, vagy így születik az ember?

•        Beérik.

•        Önnél ez gyorsan lezajlott, fiatalon lett topmenedzser.

•        2010-ben, 34 évesen kezdtem a Schmitznél dolgozni, akkor pénzügyi vezetőként. Aki követte a Schmitz előéletét, az tudja, hogy Jörg Möhring volt a cég ügyvezetője 2001-től, a cégalapítástól. Az ő érdeme, hogy ilyen kitűnő helyen építette fel a magyar leányvállalat a cégközpontot. Möhring Úr 2013-ban úgy döntött, hogy visszatér Németországba és  utódként engem jelölt meg. Úgyhogy 2013-tól vagyok a bicskei bázisú cég ügyvezetője.

•        Mekkora feladatot jelentett pénzügyesként céget vezetni?

•        Általában keveseknek alakul úgy az élete, hogy a pénzügyből megy át sales-be, illetve ügyvezetésbe. Az ügyvezetés nem is ördögtől való, de a sales komoly kihívás.  Szerencsére ismerős volt a terep. Korábban mindig német és osztrák cégeknél dolgoztam, úgyhogy ez nem jelentett újdonságot. Maga a pótkocsi és az egész járműipar azonban új volt. De mindent meg lehet tanulni és szeretni.

•        Eredetileg mi a végzettsége? Honnan indult a karrierje?

•        Bármilyen furcsa, az egyetemet a bölcsészkaron kezdtem német nemzetiségi és orosz szakon. A német nyelvtudást a családból hoztam, az orosszal pedig még Szentpéterváron is jártam és tanultam. Eredetileg azt gondoltam, hogy a tudomány lesz az életem. Aztán az egyetem felénél úgy gondoltam, hogy ez mégsem nekem való.  Édesapám tanácsát megfogadva, elkezdtem a közgazdasági egyetemet. Párhuzamosan végeztem a kettőt, úgyhogy végül két diplomát szereztem.

•        Volt valaha szüksége az üzleti életben az orosz nyelvtudására?

•        Nem emlékszem ilyenre, de talán szerencse is, mert most már inkább csak értem, mint beszélem az oroszt. A németet és az angolt viszont napi szinten használom.

•         Elmondaná, hogy milyen szakmai lépcsőfokokon keresztül jutott ide?

•        Egyetem után Bécsben, egy adótanácsadó irodánál kezdetem dolgozni. Ott ismerkedtem meg a könyvelés és számvitel alapjaival német nyelvterületen. Aztán azzal keresett meg a cég, amelyiknek a könyvelő szoftverével dolgoztunk, hogy nincs-e kedvem behozni Magyarországra a terméküket, ami akkorra már kezdte kinőni magát egy kisebb vállalatirányítási rendszerré. Igent mondtam, úgyhogy egy osztrák tulajdonossal megalapítottuk a magyarországi kis bt-t, aztán a kft-t. Úgyhogy a rövid bécsi betanulás után 8 évet dolgoztam vállalkozóként a magánszektorban, nagyon fiatalon. A szoftver óriási sikert aratott. A legnagyobb előnye a kétnyelvűsége volt. Ilyet akkortájt nem nagyon lehetett találni a piacon. A magyar verziót én készítettem. Mivel Vas megyéből, Kőszegről származom, így azon a környéken – Sopronban, Szombathelyen, Győrben – kezdtük el az értékesítést. A 2000-es évek elején nagyon sok osztrák, illetve német kötődésű vállalkozás települt ide, elsősorban őket céloztuk meg. A német vezetők németül írták meg a riportokat, az alkalmazottak pedig magyarul dolgoztak benne. 

•        Ha ilyen jól ment az üzlet, miért váltott? 

•        2008 környékén telítődött ez a piac. Akkor már hasonló áron dolgoztunk, mint a nagy szoftvergyártók.  Nyolc év után úgy éreztem, tovább kell lépnem. Sikerült a terméket elég jól értékesíteni, átadtuk egy másik szoftverfejlesztőnek.  Én pedig megpályáztam a pénzügyi vezetői posztot a Voestalpine-hoz, ahová fel is vettek.

•        Miért épp oda?

•        Egyrészt, mert osztrák cég, másrészt, mert nagyon szép tervekkel álltak elő. A linzi és a grazi raktár mellett Győr térségében szerettek volna egy acéltermékek tárolására szakosodott óriás raktárt létrehozni. Felvették az ügyvezető igazgatót, pénzügyi vezetőnek pedig engem. Nekünk kellett volna a teljes értékesítő csapatot létrehozni, az ingatlant megvenni, kiépíteni a vasúti csatlakozást. Szóval felépíteni egy új céget. Nagyon tetszett ez a kihívás. El is kezdtük, de aztán az osztrák tulajdonos úgy döntött, hogy a válság közepén mégsem akarnak Magyarországon terjeszkedni. Leállítottak mindent, köztük ezt a sokmilliós beruházást is.  Így két év után lépnem kellett. Ekkor láttam meg a Schmitz hirdetését, és jelentkeztem.

•        Nem jelentett gondot, hogy a járműipar ismeretlen volt az ön számára?

•        A terméket menet közben megismeri az ember. A lényeg a folyamatok átlátása.  Először is meg kellett ismernem a cég működését. Az ember kívülről sokkal egyszerűbbnek látja, mint amilyen ténylegesen. Nem csak egyszerűen járműértékesítésről van szó, hanem rengeteg szolgáltatás kapcsolódik hozzá. Ráadásul leányvállalatként a németországi központból irányítanak bennünket. Az összes környező országban még 35 Schmitz leányvállalat létezik. Második lépcsőként meg kellett ismernem magát a piacot, az ügyfeleket. Gyakorlatilag nulláról kellett megtanulnom mindent. Úgy gondolom, aki újonnan csatlakozik hozzánk, annak legalább egy évre van szüksége, hogy megismerje a céget, annak működését. Nekem is kellett legalább 3-4 év, mire a piacot is átláttam, megismertem a legfontosabb ügyfeleket, és otthonosan éreztem maga ebben az irodában.

•        Mekkora a cég, mi mindennel foglalkozik?

•        Elég gyors volt a növekedésünk, miután átvettem a cég vezetését. Akkor 13 fő volt az állomány, most 24-en vagyunk. Három üzletágban dolgozunk. Az egyik az új jármű értékesítés. Ez csak magyarországi illetékességgel. A másik a használt pótkocsi értékesítés: ez már európai illetékességgel. Óriási a telephelyünk, 7 hektár, ahol 500-600 pótkocsit tudunk tárolni. Bárhová tudunk szállítani Európában, és most már Európán kívül, például Afganisztánba is.  A harmadik üzletágunk a szolgáltatások és az alkatrészek értékesítése. Ez fiatal üzletág. Március 31-én zártuk az üzleti évünket, ebben az évben 52 millió euró árbevételünk volt, ami olyan 16-17 milliárd forint, árfolyamtól függően. Ez óriási szám, amihez nagy felelősség társul.

•        Mekkora az önállósága a döntéseiben?

•        Viszonylag nagy. Nem vagyunk az a tipikus multi, amelyiknek kinn, Németországban még azt is meghatározzák, melyik irányban kell a mosdóba menni. Nyilván léteznek támpontok, de meglehetősen nagy a szabadságunk.

•        Ha egész Európában értékesítenek használt pótkocsikat, az azt jelenti, hogy Önök versenytársai minden más Schmitz leányvállalatnak is?

•        Szoros értelemben véve igen, de a gyakorlatban más a helyzet. Nekünk van a legnagyobb depónk. Ilyen nagy telephelye és ennyi lehetősége nincs a többieknek. Sok helyen csak egy bérelt irodával rendelkeznek. Nincs más telephely, ahová le tudnak rakni akárcsak 10 vagy 20 pótkocsit. Úgyhogy a horvátok, szerbek, szlovénok, románok általában ideküldik az ügyfeleket, vagy jönnek velük együtt, és innen választják ki a pótkocsikat.

•        Gondolom, az emberi tényezők mellett a piaci feltételek is meghatározóak.

•        Igen, így van, de azért nagy az előnyünk: a gyártók többségét Magyarországon többnyire dílerek képviselik. Viszonteladóik vannak, és nem leányvállalatként működnek, mint mi. Nagyon nem mindegy, mit tudunk intézni közvetlenül a gyárral, a központtal. Ebből adódóan mi tudjuk a legtöbb szolgáltatást kínálni a pótkocsikhoz: finanszírozást, szervízszolgáltatást, alkatrészt. Például ha Önnek szüksége van egy Schmitz alkatrészre, azt valószínűleg még aznap, de másnapra mindenképpen ki tudjuk szállítani. Pátyon egy hatalmas, 2000 négyzetméteres raktárban csak Schmitz alkatrészeket tárolunk.

•        Mi az, ami emberi hozzáadott értékkel, tehetséggel, szorgalommal elérhető ezen a piacon, és mi az, amit maga a piac, a szerencse és a külső körülmények determinálnak? Az elmúlt évek hullámvasút szerű körülményeket produkáltak. Sokáig tartott a válság, most pedig elképesztő a konjunktúra. Önök most épp a hullámvasút melyik ágán vannak? Mekkora a piaci jelenlétük?

•        50 százalék körüli a részesedésünk a piacon. Ha fuvarozókat kérdez, a Schmitz Cargobull minőségét mindenki elismeri. Ennek ellenére a piacon minden ügyfélért újra és újra meg kell küzdeni. Most a mi ügyfelünk, de nem mondhatom biztosra, hogy holnap is az lesz.  Az ügyfelek 80 százaléka alaposan átgondolja, mit vesz. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy hibázzunk, ha meg is akarjuk tartani.