baleset

Sofőrre támadt az utas, baleset lett a vége

2024.12.31.

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a BMW vezetőjét többször megütötte menet közben.

A vád szerint a férfi és négy ismerőse 2024 nyarán egy átmulatott éjszaka után, a reggeli órákban megálltak egy hatvani áruház parkolójában, ahol az erősen ittas vádlott ismeretlen személyekkel szóváltásba keveredett. A további problémák elkerülése érdekében az autót vezető józan sofőr és a többi ismerős beültették a férfit a kocsiba, hogy hazavigyék pihenni.

A rövid hazaút során a vádlott nem tudott lenyugodni, vissza szeretett volna menni a parkolóba lerendezni a korábbi konfliktust, azonban a sofőr ennek a kérésnek nem tett eleget. Az autóban hátul középen utazó vádlott ekkor magából teljesen kikelve ököllel ütlegelni kezdte a gépkocsivezetőt, illetve a vállát is megrángatta. A megtámadott sofőr hiába próbált jobb kezével védekezni, nem tudott, majd egy jobbra kanyarodás során az úttestről letért, és egy jelzőlámpának ütközött. A balesetben szerencsére személyi sérülés nem történt.

A vádlott cselekménye a közúti közlekedés biztonságát, illetve a jármű vezetőjének és utasainak életét, testi épségét veszélyeztette.

Az Egri Járási Ügyészség a férfit a közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésével vádolja.

A vádiratában az ügyészség a felelőtlen utassal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

A fotó a rendőrség helyszíni szemléjén készült. A képen a kocsi baleset utáni helyzete látható.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Forrás: 
ügyészség

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....