autósport

Silk Way: rövid volt a szakasz, gyors és technikás

2017.07.14.

Nem volt hosszú szakasz, legalábbis a maratoni versenyek tekintetében nem. A kínai határátkelés előtt, még a kazah oldalon egy 106 kilométeres pálya várt a mezőnyre, amely gyors volt és technikás, de ahogy a versenyzők fogalmaztak: „hamar elment”. Legalábbis a Silk Way rali többi szakaszához képest.

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 11. helyen ért célba ezen a napon, és továbbra is tartja 11. pozícióját az összetettben. - Aránylag rövid, 106 kilométeres szakaszt jelöltek ki a rendezők ezen a napon, az elején negyven kilométert autóztunk az előttünk rajtoló Pelichet porában, de onnantól kezdve élveztük a versenyzést, mert sem előttünk, sem mögöttünk nem volt senki látható távolságban, bátran nyargalhattunk a MAZ-ok után – nyilatkozta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs.



– Mindent megtettünk, hogy ne veszítsünk túl sok időt, mert szerettünk volna lőtávolon belül maradni a top tízhez képest. Akadt egy-két érdekes helyzet még ezen a rövid szakaszon is, amikor nagyokat repült az autó egy-egy nem várt gödör után, de mindig szerencsés volt a földet érés és lekopogom, hogy a Mokka eddig nagyon jól bírja a kiképzést.”

S hogy miként látta a szakaszt Bunkoczi László a jobb egyből? - Navigációs szempontból nem jelentett különösebb kihívást ez a pálya, egy-két trükkös része volt mindössze, az egyik ilyennél tudtuk megelőzni Pelichet-t, mert ő egy kicsit elnézett egy kanyart. Ezt leszámítva nem volt nagy izgalom. Haladunk a sivatag felé, ami jó hír az esős napok után” – mondta Bunkoczi, aki a határon ugyanúgy megkapta a kínai jogosítványát (mivel itt csak azzal lehet vezetni), mint ahogyan Szalay Balázs is. A Mokka is új forgalmit kapott (a hátulján a rendszámmal), hogy ha esetleg közúti ellenőrzéssel találnák szembe magukat, ez se okozhasson gondot.



Ami a másik magyar egységet, a kamionos kategóriában versenyző Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (Scania) triót illeti – túl van a szakaszon, amelyen a 12. helyen végzett (három-négy autót megelőzve a pályán), az összetettben pedig a kilencedik helyen áll.

SILK WAY RALI

Urdzsar–Karamaj (össztáv: 412.90 km, ebből szelektív szakasz: 106.60 km). Autósok: 1. Bryce Menzies, Peter Mortensen (amerikai, Mini) 1:03:56, 2. Despres, Castera (francia, Peugeot 3008 DKR) 1:31 p h., 3. Loeb, Elena (francia, Peugeot DKR Maxi) 1:37 p h., ...11. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 7:01 p h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov, Ruszlan Ahmagyejev, Ilnur Musztafin (orosz, Kamaz) 1:06:26, 2. Sibalov, Mokejev, Nyikitin (orosz, Kamaz) 27 mp h., 3. Margyejev, Beljajev, Szvisztunov (orosz, Kamaz) 1:13 p h., ...12. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 20:42 p h.

Az összetettben. Autósok: 1. Sébastien Loeb 18:21:57, 2. Despres 1:03:35 ó h., 3. Menzies 1:28:35 ó h., ...11. Szalay Balázs 3:32:22 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov 20:15:43, 2. Sibalov 2:39 p h., 3. Kolomy, Stross, Ernst (cseh, Tatra) 15:27 p h., ...9. Kovács Miklós 5:24:40 ó h.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..
2025.02.10
Halálosan láthatatlan: Az ÖAMTC – Osztrák Autóklub -  riasztást adott ki a silány minőségű....
2025.02.10
A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák....
2025.02.10
Michael Breme, igazgatóságunk elnöke és Achim Grewe, vállalatunk pénzügy, IT, beszerzés, compliance....
2025.02.10
Egyre többször és egyre nagyobb mennyiségben érik el Magyarországot is a Szaharából induló....