autótechnika

Segítesz betolni? Ne tedd, ártasz vele!

2024.10.22.

Egykor népbetegség, vagy inkább autókórság volt, ma már ritkábban fordul elő.

A dinamós korszakban gyakran, a generátoros autóknál ritkábban volt szükség külső segítségre. Ma már ritkább, hogy lemerült aksi miatt nem indul az autó. A kellemetlen jelenségnek több oka lehet: bekapcsolva felejtett világítás, zárlatos rádiómagnó, vagy túlfogyasztó riasztó, mely a nyaralás/síelés egyetlen hete alatt felzabálta az áramot a tartósan parkoló autóban. Különösen igaz ez a műholdas nyomkövetősökre. A veszély megelőzhető nagyobb teljesítményű, vagy éppen külön erre a célra utólag beépített akkuval.

Nézői segítség a Ladának egy magyar rali versenyen Fotó: Boros Jenő

Idősebbek még emlékezhetnek a zsigulis/kis-polskis világból, amikor hiába fordították el a kulcsot, a motor meg sem mozdult, legfeljebb a behúzó relé kattant. A régebbi típusoknál egyszerű volt a megoldás, elég volt néhány segítő ember a betoláshoz, vagy egy vontatókötél, meg persze egy másik kocsi sofőrrel, járó motorral. A Trabantot, kis-polskit akár egyedül a vezető is be tudta tolni.

Napjaink autóinál már nem ajánlottak a klasszikus módszerek, mert sokat árthatnak például a katalizátornak, pdf szűrőnek, melyet a lelkes tologatók, segítőkész vontatók a legnagyobb jó szándékkal tesznek gallyra. Ennek oka a tájékozatlanság: amikor nem megy a motor, de rákapcsoljuk a gyújtást, majd a tolásra beindul, akkor a befecskendezett és elégetlen üzemanyag berobban a szűrőkben és tönkreteszi azokat.

A hagyományos módszerek az automata sebességváltós kocsiknál sem működnek. Marad a kábeles segítség, ami egyszerű: a lehervadt autó akkuját bebikázzuk egy egészségeséről. Ennél csak a sorrendre kell figyelni, mert itt is lehet rombolni a rendszert, például egy rossz csatlakozás miatti zárlattal.

A makacsul nem induló elektromosok elakadásánál csak tréler a megoldás!

Hóban nem csak szabad, de olykor kell    Fotók: Boros Jenő

A betolás olykor mégis működhet, például a járó motorral hóban elakadt autó meglódításában. Egykor a kemény teleken, nagy hófúvások idején gyakori népsport volt a műfaj, melyet többször is műveltek a Hungaroringen a sportbírók.

Kicsit szürreális, de a Fortepan fotógyűjteménye szerint hiteles kép, amint egy 1960-as iskolakiránduláson elakadt Ikarus 630-ast osztálynyi gyerek és tanár próbál beindítani, ráadásul lejtőn felfelé tolva a buszt...

Ikarus busz tolása, 1960 Forrás: Dömölky Etelka fortepan

A tologatásnak nemcsak elakadás lehet az oka. Indokolt olyankor is, ha csak néhány métert kell mozgatni egy kocsit és nem akarjuk, hogy feleslegesen kopjon, fogyasszon, szennyezzen.

A módszert különösen exkluzív modelleknél alkalmazzák, például repülőtéren, amikor a királynő, vagy elnök limuzinját nem akarják feleslegesen indítgatni a közeli szállítógépig, rakodásig. Mert a királyi házak személyzete sem herdálja a közpénzt, nem koptatja feleslegesen a közvagyont, vagyis a reprezentációs luxusautót.

Sárga angyalok a lemerülési okokról

A legnagyobb európai autóklub, a német ADAC új autóknál vizsgálta meg, hogy nyugalmi állapotban mennyi az áramfogyasztás. A segélyszolgálat embereinek, vagy közismerten sárga angyalainak leggyakrabban azért kell segítenie az autósokon, mert a hidegben nem indul az autójuk, megadta magát az akkumulátor. Épp ezért az autósklub tesztelői 25 új autónál vizsgálták meg az igaz okokat. A vizsgálat szerint az elektronikákban egyre gazdagabb autókban nem az áramforrás a fő bűnös.

Átlagosan 25 perc után minimális szintre csökken a nyugalmi állapotban mérhető áramfogyasztás, ami ideális körülmények között, akár fagyos hidegben, vagy több hetes, akár hónapos leállás után is lehetővé teszi a motor beindítását. Három helyzetet vizsgáltak, a mérés előtt 50 km-t mentek az autókkal, hogy optimális akkumulátor-töltöttséget érjenek el, majd leparkoltak egy garázsban, ahol az elektromos rendszer megbontása nélkül mérték az áramfogyasztást.

Csukott ajtók, aktivált központi zár

Általában ez jellemző a leállított autókra. Nagyjából 25 perc után minimálisra csökken az áramfelvétel, alig pár, autótól függően 5-40 milliamper mérhető. 2-12 hónap eltelhet úgy, hogy még sikerül beindítani az autót.

Csukott ajtók, nincs bezárva az autó

Garázsokban szokás így leállítani a kocsikat, így viszonylag hamar minimálisra csökken az áramfelvétel, igaz, pár perccel később, mint az első helyzetben. Lényegében megegyezik az elérhető állásidő az első helyezettel.

Csomagtérfedél nyitva, nincs bezárva az autó

Előfordul, hogy miután az ember kipakol a kocsijából a garázsban, elfelejti lecsukni a csomagtérfedelet, vagy az nem csukódik vissza rendesen. Meglepő módon sok esetben itt is mintegy 20 perc elteltével minimálisra csökken az áramfogyasztás, de van néhány autó, amely egyszerűen nem nyugszik le. A vizsgált 25 autóból 6 esetben még két órával a leállítást követően is akár 0,45 Amper folyik. Utóbbi esetben alig 5 nap állásidőre számíthat a tulajdonos.

A parkolófény hatása

Sokszor használják a parkolófényt az utcán, ennek hatását három esetben mérték az ADAC szakemberei. Nagyjából 2,5-3 Amperes áramfogyasztást mértek, ami jelentős terhelés, 12-24 óra alatt képes lemerülni az akkumulátor. LED-es világításnál kétszer-négyszer hosszabb állásidő érhető el.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....
2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....