ICDP
A spanyol márka igyekszik élen járni a digitálizációban, első lépésként az Egyesült Királyságban kínálták modelljeiket az erre a célra létrehozott honlapon és két – bevásárlóközpontban található – kereskedésnek nem igazán nevezhető értékesítési ponton keresztül.
Az új szolgáltatás a márka ígéretei szerint lehetővé teszi, hogy “10 perc és 5 kattintás” után ne legyen más dolga a vásárlónak, mint várnia az autó megérkezését. A Seat bízik a kísérletben, hisznek benne, hogy a mai kényelmes és egyre inkább online világban megfelelő számú ember van, aki hajlandó lenne interneten keresztül autót vásárolni.
SEAT
A tapasztalat és az ICDP kutatásai is azt mutatják, hogy van kereslet az online kínált autók iránt. A Volvo 2014-ben 47 óra alatt eladta az új XC90 limitált szériás modelljét (szám szerint 1927 darabot), pedig 4 éve még kevésbé volt természetes az online vásárlás, ráadásul ott nem átlagos autókról volt szó, hanem egy több mint 100.000 euróért kínált prémium autóról.
A kutatószervezet felmérései alapján mindössze a vásárlók ötöde nem vásárolna interneten keresztül autót és ugyanennyien vannak, akik számára az online vásárlás lenne az ideális útja az új autó beszerzésének. Ez alapján a Seat a fogyasztók egy részének vágyait teljesíti mindezzel, a fizetőképes norvég vásárlók pedig minden bizonnyal könnyebben adnak ki néhány tízezer eurót 5 kattintással.
SEAT
Az online felületet fizikai jelenléttel is támogatja a márka, Oslo-ban létrehoztak egy „Brand Experience” központot, valamint két kisebb helyszínen mutatják be a modelleket, így az érdeklődők legalább láthatják az őket érdeklő modelleket, viszont tesztvezetésre nincs lehetőség.
Emellett több pop-up store is járja majd az országot, amikhez szintén újszerűen áll hozzá a spanyol márka. Nem lehet autót vásárolni ezekben a mozgó kereskedésekben, inkább arra hivatottak, hogy bemutassák a modelleket és tesztvezetésre is lehetőséget biztosítanak, tehát a cél az információ biztosítás. Ha valakit érdekel egy Seat modell, ezeken a pontokon minden információt megszerezhetnek, hogy hazaérve – vagy akár ott helyben a telefonjukon keresztül – megrendeljék a vágyott autót.
SEAT
A tesztvezetések sem a hagyományos formában zajlanak majd, a Seat illetékesei erre is egyedi megoldást találtak: A spanyolok összeálltak a HYRE szolgáltatóval, így 40 Seat modell áll rendelkezése, amik egyszerre szolgálnak tesztautóként az érdeklődőknek, car-sharing keretein belül pedig bárki használhatja őket. Ezzel párhuzamosan a Seat összeállt a Avis-szel, így vásárlást fontolgatók kibérelhetik a kiszemelt modellt, hogy hosszabb távon is ki tudják próbálni azt.
A rendszert támogatandó és a reményeik szerint nagy számban gazdára találó autók szervizelését biztosítandó a Seat Moller csoporttal közös szervizeinek számát megduplázta, így már 20 helyen lehet hivatalos márkaszervizben javíttatni az autókat.
Viszont felmerül egy probléma, ami kissé megkérdőjelezi a kezdeményezés időzítését és a helyszínt: a norvég kormány nemrégiben indította el programját, melynek célja, hogy 2025-re kizárólag elektromos autók kerüljenek eladásra. Ráadásul az ICDP által megkérdezett, a norvég állam kezdeményezésére rálátó források szerint mindez már 2 évvel korábban, 2023-ra megvalósulhat.
Mindenesetre a Seat hozzáállása, az alacsony költségek melletti piacra lépés, az online értékesítésre való koncentrálás és a költségek partnerekkel való megosztása figyelemre méltó, a helyszín és az időpont miatt nem fogadnánk a sikerre. De persze ne legyen igazunk, a kezdeményezőkészség és az innovatív megoldások tiszteletre méltóak és a Seat vezetői minden bizonnyal megfontolták és a számok mögöttük állnak. Csak sajnos mi nem ismerjük azokat a számokat.