Forma-1

Schumacherről szóló dokumentumfilmet mutatnak be az év végén

2019.05.13.

December elején debütál a német és svájci mozikban a Michael Schumacher világbajnok Formula 1-es autóversenyzőről szóló dokumentumfilm. A Schumacher című dokumentumfilm beharangozó reklámszpotját a kedden kezdődő cannes-i filmfesztiválon is levetítik az alkotók.

Az utómunkáinál tartó produkciót két német filmes, Michael Wech és Hanns-Bruno Kammertöns készíti. Sabine Kehm, Schumacher menedzsere hangsúlyozta, hogy a versenyző rendkívüli pályafutását bemutató dokumentumfilm, amely 25 évvel első Formula 1-es bajnoki címének elnyerése után kerül a mozikba, méltó megemlékezés.

A produkcióban Schumacher felesége, Corinna és gyermekeik, Gina és Mick is megszólal, interjú készült apjával és versenyző riválisaival, de az egykori sportoló egészségi állapotával nem foglalkozik a film. Schumacher 2013-ban szenvedett súlyos síbalesetet, amelyből azóta sem állt talpra.

Az 50 éves német autóversenyző 1994-ben lett először a Formula-1 világbajnoka, majd további hat alkalommal nyerte el a címet, mielőtt 2012-ben visszavonult. Számos F-1 rekordot továbbra is ő tart a versenypályán, egyebek mellett ő nyert a legtöbbször, 91 alkalommal.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..