taxi

Sárgaláz New-Yorkban

2023.04.16.

A taxit a németek találták fel, de az amerikaik tették tömeges fogyasztási cikké.

Filmsztár és utcai harcos, az USA fővárosának jelképe a yellow cab, ami szerepet kapott a Taxi Driver című filmben és New-York életében, miközben szolgált az FBI állományában is.

A kötelező sárgulást még túlélte, de a szigorodó műszaki vizsgákon elbukott a legendás taxi, melyből egykor ötezernél több futott a New-York-i utakon. Aztán jött a rendelet, mely megtiltotta, hogy ötévesnél öregebb autó szolgálja az utasokat. A szakmai és idegenforgalmi lobbizás ellenére csak egyetlen yellow cab ment át - méltányosságból - a szigorú műszaki vizsgán 1997. áprilisában. Nem véletlenül, hiszen a Checker Cab gyártását 1982-ben leállították, és bár alkatrészek még készültek az ósdi kocsihoz, fejlesztésük megállt.

Túlszolgált mérföldek

A klasszikus Checker Cab sokáig őrizte formáját, feltűnő változás volt, hogy 1967-től csak a a kötelező sárga színben készült, miközben növelték motorjának tartósságát, teljesítményét, megerősítették fenéklemezét, hogy bírja a járdázást, javítottak fékjeinek hatékonyságát.

Az ígért 200 ezer mérföld négy-ötszörösét is megtették, de a tartósság már kevésnek bizonyult, mert a Continental 6 hengerese és a Chevrolet V8-as benzinese már nem tudta teljesíteni a környezetvédelmi normákat.

Napjainkban hobbiautóként simogatják az igazán színes történetű márka megmaradt darabjait.

Meseszerűen indult a sztori, amiben egy orosz bevándorló váltott nadrágvarrásról bérkocsizásra.

Egy szegény szabólegény….

Az 1907-be alapított New York Taxicab Company hatszáz benzinmotoros Delahaye, Renault és Unic autót vásárolt Franciaországból, ám egy idő megszűnt az import, mert az amerikai cégek is jó üzletet láttak a bérkocsizásban és kiszorították külföldieket. A Checker 1923-ban bemutatta saját fejlesztésű modelljét, a kalandos múltú társaság története egy szabólegénnyel kezdődött: Morris Markin 19 évesen vándorolt Oroszországból Amerikába, ahol a hadi-megrendeléseknek köszönhetően nadrágvarrásból meggazdagodott, majd hitelezett. A Commonwealth Motors tulajdonosa, Lomberg nem tudta visszafizetni 1500 dolláros tartozását, ezért a cégét Markinra írta át, ebből alakult meg 1922-ben Michiganben a Checker Cab Manufacturing Company, mely taxikra szakosodott.

Mitől taxi egy autó?

A megerősített karosszériájú, magasabb építés autókkal könnyen lehetett járdára állni, a forgóülések és a sok ajtó pedig az utasok be- és kiszállását könnyítette. A Lincolntól és a Chevrolettől vásárolt hosszú löketű motorok, valamint túlméretezett fékek is a tartósságot szolgálták. A Checker cég virágzott, és termékkínálatot különleges repülőtéri limuzinokkal, betegszállító modellekkel és rendőrkocsikkal bővítették, de sok került a titkosszolgálatok és a szövetségi nyomozók flottájába is.

Közben a többi amerikai márka is megcélozta a taxipiacot, ám a harmincas években a General Motors, a Dodge De Soto és a Ford cab-változatai alulmaradtak a versenyben.

A mosoly kevés a versenyhez

A siker miatt a Checker nem nagyon fejlesztett, és évtizedekig gyártott azonos fazonú kocsikat, ami nem mehetett a végtelenségig, pedig a cég reklámszlogenje sokáig bejött: „Minden mérföldnél mosolyogsz, ha Checker taxival utazol.” Ennek hatása azonban már nem volt elég hatvan éven keresztül, a Ford, Chevrolet, valamint Dodge márkák újabb taxi típusaival meg árajánlatával már nem bírta a versenyt a Checker, és 1982-ben megszűnt.

Színváltás

A korai időben még többnyire fehér taxikat először csak kockás matricákkal jelölték, 1967-ben New York honatyái törvényben tették kötelezővé a sárga színű festést. Ahogy az autópiacon, úgy a taxik között is megtört a hegemónia: az alvázas Chevrolet Caprice és Ford Crown Victoria típusok mellett már egyre több önhordó karosszériás japán autó szolgált a sárga flottában. Ezekben is van hitel-kártyalehúzó, de már nem választja el plexifal a vezetőt az utastól, ám a zenét és a hőmérsékletet továbbra is a pilóta választja, akinek nem teszik, béreljen limuzint…

Shuttle járat

Később a taxisok és utasok között is egyre népszerűbbek lettek a hétszemélyesek, a Honda Shuttle, Nissan és Toyota van-modellek, melyek várhatóan nem tudják megdönteni az elődök rekordjait.

Az ős-taxik nemcsak filmekben láthatók, hiszen napjainkban kultikus tárgyként gyarapítják múzeumok és megszállottak gyűjteményeit, természetesen az immár klasszikussá vált sárga, vagyis yellow cab változatok: a Sotheby árverésén 135 ezer dollárért kelt el egy 1978- évjáratú, egymillió mérföldet futott Checker.

Good bye Crown Victoria!

2007-ben New York város vezetői azzal a céllal hívták össze a taxi üzemeltetés szereplőit (a sofőrök, a tulajdonosok és az utasok képviselőit), hogy fogalmazzák meg a következő generációs New-York-i taxival kapcsolatos követelményeiket, és a projektet a „Holnap Taxija" névre keresztelték. 2009. decemberében a TLC tender kiírást tett közzé, amellyel felhívta az autógyártókat és a tervezőket, hogy adják be a speciálisan erre a célra tervezett, New-York-i taxiként használható járművekkel kapcsolatos elképzeléseiket. Az értékelési után a Nissan NV200-at választották, így 2013-tól tíz éven keresztül ez a modell lett a Nagy Alma taxija.

A döntés némi meglepetést hozott, mert a közönségszavazáson a Ford Karsan nyert: a törökországi gyártású modell Chrysler motor hajtotta, de hiába. A járműcsere során fokozatosan eltűntek az alvázas Ford Crown Victoriák, melyek helyét a harmincezer dolláros és kétliteres benzinmotorral szerelt Nissanok váltották fel. Az NV200-as üvegtetőt, erősebb kürtöt, gyári navigációs rendszert és pollenszűrős szellőzőrendszert kapott.

Villamosra váltanak

2013-ban álltak szolgálatba az első teljesen villamoshajtású taxik New Yorkban, ahol a tervek szerint a 13 ezres flotta fele ilyen lesz: számítások szerint ez évi 90 tonnával csökkenti a város károsanyag-terhelését.

Az elektromos taxizás költsége nehezen versenyez a benzinessel, mert hogy az USA-ban gyakorlatilag literenként egy dollárba kerül a benzin, ezért sem jött szóba a gázolaj, amely a legtöbb államban drágább.

Beváltak a hibridek, ezekből már négyezer van a 13 237 taxis flottában, a mozgássérültek által könnyebben használható és tolókocsis beszállásra is alkalmas bérkocsik száma pedig több mint kétezer. Naponta hatszázezren taxiznak New-Yorkban, egy kocsi átlagosan harminc embert szállít műszakonként, a sárga taxisok évente egymilliárd dollárt adóznak a városnak és 68,7 milliárd dollárt az állami költségvetésnek.

Feketén taxizni mindhalálig!

Alig múlt tizenhét, amikor Johnny Spider Footman taxizni kezdett, és ezt a szakmát űzte kilencvennégy éves koráig, egészen haláláig.

Mindig udvarias volt mindenkivel, pedig ez nem jelentette azt, hogy másoktól is visszakapta a kedves és tiszteletteljes hozzáállást. Átélte New York város közlekedésének és tarifáinak változását: 1937-ben fél dollárba került egy mérföldnyi viteldíj, a fajgyűlölet pedig annyira heves volt, hogy sok fehér utas nem volt hajlandó beszállni, amikor meglátta, hogy a fekete Johnny Footman vezeti.

„A rasszizmus New Yorkban is jelen volt, de Délhez képest apró kellemetlenségnek számított”. Johny Footman visszaemlékezésében nagyra értékelte Franklin Delano Rooseveltet, az Egyesült Államok akkori elnökét. „Jó ember volt, sokat tett, hogy a feketék könnyebben boldoguljanak” - idézi a legendás taxist a The Daily Telegraph című brit lap.

Footman az ezredforduló után már csak hétvégeken dolgozott, és akkor is főként reggelente, amikor még csendesek és kihaltak az utcák.

A Spider becenevű taxis mindenkinél jobban ismerte New York úthálózatát: sok épület kicserélődött a 75 év alatt, ám az utak ugyanazok maradtak. Feltehetően Footman autózott a legtöbbet New Yorkban, több százezer mérföld van mögötte.

Footman híresen udvarias volt az utasokkal, mégis akadt aki hivatalos panaszt emelt ellene, amiért nem engedte kiszállni a forgalmas utca kellős közepén. Amikor belépett a bírósági terembe, és a bíró felismerte Footmant, azonnal ejtette a durvaság-ügyet, amelynek következményeként viszont orvosi ellenőrzésre kellett mennie a feljelentőnek.

Hosszú pályafutása során sok hírességet fuvarozott, közülük legjobban John Wayne és Rock Hudson színészekre emlékszik. Mindketten rég halottak, ahogy már ő is.

Johnny Spider Footman, a világ legöregebb taxisa 2013. szeptemberében 94 éves korában halt meg, hivatásos jogosítványa 2014-ig volt érvényes.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....