Forma-1

Rosbergé a pole, Hamilton összetörte a Mercedest

2014.07.19.

A Német Nagydíj időmérőjén a hazai Mercedes versenyző az első, a brit a 15. helyről indulhat.


Nico Rosberg
 
Lewis Hamilton a Q1-ben a Sasch-kanyarban leblokkolta a kerekeit, megpördült és kicsúszott, aminek – mint utólag kiderült – az volt az oka, hogy autójában eltört a jobb első féktárcsa. A 2008-as világbajnok beütötte a térdét a korlátba csapódáskor, de nem történt komoly baja, indulhat a holnapi versenyen, de csak a 15. helyről (a 16.-at szerezte meg, de Esteban Gutiérrez (Sauber) büntetése miatt egy hellyel előrébb jöhetett). Bár a baleset előtt már továbbjutott a Q2-be, de mégsem vehetett részt rajta az események miatt.
 
Csapattársa kiesésével csak a két Williams jelentett veszélyt a hazai pályán versenyző Nico Rosberg pole pozíciójára, de a végül nem tudták elvenni az első helyet a vb pontversenyt is vezető Mercedes pilótától. Rosberg a Q3-ban nem tudott javítani az először futott gyors körén, de az 1:16,540-es idő így is elég lett a polte pozícióhoz, Valtteri Bottas 219 ezreddel bizonyult lassabbnak.
 
Felipe Massa fél másodperccel maradt el Rosbergtől, de így is harmadik lett, a negyedik helyre pedig az újonc Kevin Magnussen futott be az erre a versenyre alaposan megújított McLarennel.
 
Mögöttük a két Red Bull futott be, ma már nem számít meglepetésnek, hogy Daniel Ricciardo három tizeddel legyőzte négyszeres világbajnok csapattársát, Sebastian Vettelt. Csak hetedik lett a szabadedzéseken ígéretes formát mutató Fernando Alonso, mögötte a Toro Rosso újonca, Daniiel Kvyat, és a két Force India (Nico Hülkenberg és Segio Pérez) fért még be a legjobb 10-be a Q3-ban.
 
Meglepetésre két világbajnok, a 11. helyen végzett Jenson Button és a 14. helyen végzett Kimi Räikkönen sem fért be a Q3-ba. Csak Marcus Ericsson hagyta ki az időmérőt, mert a a Caterhamjéből szivárgott az olaj.
 
Eredmények:
 
 1. Nico Rosberg                     Mercedes                      1:16.540s            
 2. Valtteri Bottas       Williams-Mercedes    1:16.759s  +0.219s   
 3. Felipe Massa          Williams-Mercedes    1:17.078s  +0.538s   
 4. Kevin Magnussen       McLaren-Mercedes     1:17.214s  +0.674s   
 5. Daniel Ricciardo      Red Bull-Renault     1:17.273s  +0.733s   
 6. Sebastian Vettel      Red Bull-Renault     1:17.577s  +1.037s   
 7. Fernando Alonso       Ferrari              1:17.649s  +1.109s   
 8. Daniil Kvyat          Toro Rosso-Renault   1:17.965s  +1.425s   
 9. Nico Hulkenberg       Force India-Mercedes 1:18.014s  +1.474s   
10. Sergio Perez          Force India-Mercedes 1:18.035s  +1.495s   
 
Q2 
                                  
11. Jenson Button         McLaren-Mercedes     1:18.193s  +1.084s
12. Kimi Raikkonen        Ferrari              1:18.273s  +1.164s
13. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Renault   1:18.285s  +1.176s
14. Esteban Gutierrez     Sauber-Ferrari       1:18.787s  +1.678s
15. Romain Grosjean       Lotus-Renault        1:18.983s  +1.874s
16. Lewis Hamilton        Mercedes             idő nélkül
 
Q1 
 
17. Adrian Sutil          Sauber-Ferrari       1:19.142s  +1.511s
18. Jules Bianchi         Marussia-Ferrari     1:19.676s  +2.045s
19. Pastor Maldonado      Lotus-Renault        1:20.195s  +2.564s
20. Kamui Kobajashi       Caterham-Renault     1:20.408s  +2.777s
21. Max Chilton           Marussia-Ferrari     1:20.489s  +2.858s
22. Marcus Ericsson       Caterham-Renault     idő nélkül

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső....
2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....