Forma-1

A Renault-tól igazolt tartalékpilótát a Forma-1-es Williams istálló

2020.02.10.

A koreai származású brit Jack Aitken lett a Forma-1-es Williams istálló tartalékversenyzője az idei szezonra. A brit csapat bejelentése szerint a 24 éves pilóta minden versenyhétvégére elutazik, a pénteki szabadedzéseken is részt vesz majd, illetve szimulátoros munkát végez. 

Ha a két állandó versenyző, a szintén brit George Russell és a kanadai Nicholas Latifi közül valamelyik nem tudna rajthoz állni, Aitken helyettesítheti. Aitken korábban a Renault tartalékversenyzője volt, az előző szezonban pedig az F1 közvetlen előszobájának számító Forma-2-es sorozatban versenyzett, ahol három futamot megnyert, és az összetett pontversenyben ötödikként zárt.

A Williams korábban teszt- és fejlesztőpilótának szerződtette a szintén brit Daniel Ticktumot, a W Series elnevezésű női Forma-3-as sorozat tavalyi bajnokát, Jamie Chadwicket, valamint a pályafutását Magyarországon kezdő izraeli Roy Nissanyt. A Williams a legutóbbi szezonban csupán egy világbajnoki pontot szerzett, és utolsóként zárt a konstruktőrök pontversenyében. A brit istálló legutóbb 2012-ben ünnepelhetett futamgyőzelmet a Forma-1-ben, akkor a venezuelai Pastor Maldonado nyert a Spanyol Nagydíjon. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....