Renault Trucks

Renault T 520 Maxispace – Próbaút

2017.03.10.

Még tavaly ősszel egy mindennapinak nem mondható kivitelben érkezett Magyarországra a Renault vontatók új generációjának egy képviselője. Ugyan technikai paramétereiben kiemelkedő tulajdonságokkal nem, a fülke kialakítását illetően azonban számos különlegességgel szolgált a kipróbált nyergesvontató.

Mindent a gépkocsivezető kényelméért, gondolhatták a tervezők, amikor ezt a különleges kivitelt megálmodták és a gyár azt el is készítette. Úgy tűnik, a trükkös franciák is jól tudják már, a mai, gépkocsivezető-hiányos időkben a fuvarozó vállalkozók egyik lehetősége annak érdekében, hogy megtartsák dolgozóikat nem más, mint minden földi jóval és extrákkal felszerelt járművekkel felszerelni a flottát. Ez tény, és a nagyjármű-importőrök egyöntetű tapasztalata az, hogy a flottaüzemeltetők ma már nem ódzkodnak attól, hogy extrákat is rendeljenek a tehergépjárműveikbe. Ha a jármű fapados, a gépkocsivezető hajlamos odébb állni, munkát kap bárhol, hiszen a kereslet irántuk sosem látott méreteket öltött. Fontos szempont tehát a járművezető felé nyújtott szolgáltatások köre. A Renault T Maxispace egy ilyen jármű, kifejezetten kétkezes, azaz egy járművezetős járatokra tervezve.

A kényelem a hosszútávú, nemzetközi fuvarozásban ma már elsődleges szempont. A gépkocsivezető heteket tölt el távoli vidékeken, a lakása a fülke, itt éli az életét, itt pihen, itt készíti el az ebédjét – bár a fülkében főzni nem ildomos – és ha úgy adódik, itt kell kikapcsolódást találnia.

A fülke a legnagyobb, ami a T típushoz rendelhető, belső kialakítását illetően pedig egy fő kényelmes elhelyezését biztosítja. Természetesen ilyen méretű fülkék alkalmasak két fő részére is, de ennél a járműnél nem ez volt a cél. A belső tér végig síkpadlós, ami ennél a kategóriánál ma már alapkövetelmény. Az ajtó kinyitása után azonban meglehetősen magasra kell mászni, négy lépcsőfok után érhető el a vezetőülés. Középen felállva akár ki is nyújtózhat a járműlakó, hiszen a belmagasság kicsivel több, mint két méter. A fekvőhely kialakítása nagyon fontos, ebben a járműben ez 2 méter hosszú, és majd 70 cm széles. Alatta, a tárolórekeszek mellett egy 40 literes hűtődoboz kapott helyet. A felső ágy helyén további két nagyméretű tárolót helyeztek el. Az ágy mellett a hátfalon lévő távirányítóról számos berendezés vezérelhető. Nyitható-zárható a fülke, innen is irányítható a tetőablak, a hi-fi berendezés és természetesen az állóhelyzeti hűtés-fűtés is.

A jobb oldali ülés elfordítható, a hátfalról pedig egy kombinált asztal hajtható le, amely egy saját étkészletet is tartalmaz tányérokkal evőeszközökkel. A bal oldalon a vezetőülés fölött kapott helyet a TV, amely a befordított ülésből és az ágyból is nézhető.

Extraként rendelhető tartozék a biztonsági széf, a mikrosütő vagy a kávéfőző, amelyek ebben a járműben kényelmesen elférnek. Több 12 és 24 voltos csatlakozó áll rendelkezésre a berendezések töltésére, használatára. A belső világítás direkt és éjszakára indirekt, rejtett módon is működtethető, egyedi felszerelés a jobb oldali biztonsági ajtóretesz is. Ennek jelentősége a mai, világban nem kérdéses.

A vezetőállás is extra kivitelű. Az ülés és a kormánykerék bőrbevonatot kapott,  a műszerfal középső részén egy 7 collos színes kijelzőn jeleníthetőek meg az elektronikus eszközök funkciói. Innen vezérelhető a navigációs rendszer és a hi-fi is. A kormánykerékről számos kiegészítő, vezetéstámogató rendszer működtethető. Így a távolságkövető tempomat, amelynek funkciógombjaival két érték állítható be és hívható elő egyetlen mozdulattal. A beállított értékeket a rendszer megjegyzi, igazítva azt a tachográf-kártya adataihoz. Így 12 gépkocsivezető kedvenc beállításait képes a rendszer tárolni. A kormányról is vezérelhető a hallgatott zene, vagy rádióműsor hangereje  –  a beépített eszközök mp3 lejátszására is alkalmasak – valamint a bluetooth kihangosító is.

A T520-ast a jelölésből is adódóan egy 13 literes, soros, hathengeres, Euro6-os, 520 lóerős turbófeltöltős dízelmotor hajtja, amely 2550 Nm-es csúcsnyomatékkal dolgozik. Ez utóbbi 1100-1430-as fordulatig egyenletesen elérhető. A hajtásláncban egy 12 fokozatú, teljesen automatizált sebességváltó dolgozik. A jármű folyamatos lassításáról egy kipufogó és motorfékkel kombinált hidraulikus retarder gondoskodik. Érdekesség, hogy a műszerfalon a sebességkijelző az előd modellben, a Magnumban megszokottak szerint digitális. A takarékos üzemről egy előre programozott, a váltási stratégiát kontrolláló vezérlés gondoskodik, amely a jármű mozgási energiáját igyekszik kihasználni. Ennek egyik eleme az ecoroll funkció, amely a megfelelő domborzati viszonyok között alapjáraton, a váltó kiiktatásával hagyja vitorlázni a járműszerelvényt. Tavalyi évtől már rendelhető a Renault T modellekbe is a terepkövető tempomat, de a demójárműben ez még nem volt elérhető.

A jármű vezetése rendkívül könnyű, a támogató rendszerek kiválóan teszik a dolgukat. Sávelhagyás-figyelmeztető, távolságkövető tempomat, automatikus vészfékező rendszer segíti biztonságban navigálni a szerelvényt. Az üléspozíció kényelmes, a magas elhelyezkedésből adódóan a kilátás kiváló a járműből, a nagy teljesítményű motor pedig könnyedén mozgatja a 40 tonnás szerelvényt.

Külsőre is impozáns a Maxispace fülke, főleg piros színben, fehér, légellenállás-csökkentő légterelőkkel felszerelt félpótkocsival.

 

A hosszútávú fuvarozásban kiemelten fontos, hogy a gépkocsivezető munkája közben ne fáradjon el jobban, mint ami feltétlenül szükséges, és az egész napos vezetés után megfelelő körülmények között ki is pihenhesse magát. A kipróbált modell ebben kiváló partner lehet, hatalmas életterével és kényelmes belső kialakításával. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....
2025.01.27
A svájci Zermatt még a 80-as években hozott döntést arról, hogy a város lakói végleg lemondanak a....
2025.01.27
A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás....
2025.01.27
Két hazai nagyvárossal közösen pályázott az egyetem döntéstámogató megoldások fejlesztésére. ..
2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....