alternatív meghajtások

Reménykeltő eFuel

2022.08.26.

Miközben ideológiai alapon elkötelezett az EU a belsőégésű motoros autók kiirtása mellett, kötetlen szellemű kutatók, fejlesztők új, karbonsemleges alternatívával, az eFuellel állnak elő, amely kiránthatja a szőnyeget a vaskalaposok alól.

 

A hagyományos gépkocsi „bűne”, hogy előbb-utóbb elfogyó, illetve gazdaságosan már nem kitermelhető fosszilis tüzelőanyagot (benzin, gázolaj) éget el, széndioxidot kibocsátva. Ezért akarja betiltani ilyen járművek gyártását és forgalomba hozását az Európai Unió, 2035 után, és akkumulátoros-elektromos hajtásúakkal helyettesíteni.

A dogma szintjére emelt elképzeléssel azonban súlyos bajok vannak: egyrészt még senki sem bizonyította be, hogy az e-autózás valamennyi hatását, a nyersanyagok kitermelésétől és feldolgozásától a teljes üzemidőn át, a kiselejtezésig beszámítva, kisebb-e egyáltalán az ökológiai lábnyom, és ha igen, mennyivel. Másik probléma, hogy nem biztosított sokmillió villanyautó előállításához szükséges nyersanyag, például lítium, réz és ritka elemek. Van harmadik is: az elektromos mobilizáció még friss, kiforratlan technológia, nincsenek hosszú távú, megbízható tapasztalatok, sem olyan konstrukciók, amelyek hatótávban, teherbírásban, üzemköltségben versenyképesek lehetnének a belsőégésű motoros személyautókkal, furgonokkal, teherautókkal.

A határidős átállás egyelőre még csak eszelős politikusok mániája, amely ellen egyre több érvet hoznak fel kutatóintézetek, a járműipar és autós érdekvédelmi szervezetek. Az utóbbiak pozícióját erősítik újabb találmányok, mint a „zöld benzin”.

Az eFuelt megújuló energiaforrásokból fejlesztett elektromossággal készítik, vízből és a levegő széndioxid-tartalmából. Ellentétben a hagyományos tüzelőanyagokkal (szokásos, de téves nevükön üzemanyagokkal) a folyamat nem bocsát ki CO2-t, mérlege teljes mértékben klímasemleges. Mivel felhasználható a mai belsőégésű motorokban, alkalmas gépkocsik, repülőgépek, hajók hajtására, ezáltal mindezeket klímabaráttá teszi. Ugyanez áll minden cseppfolyós vagy gáz halmazállapotú szénhidrogént égető fűtőberendezésre. Továbbra is használható hozzá a meglevő szállító, elosztó infrastruktúra, például csővezeték, vagy a benzinkút-hálózat.

Mivel globális problémáról van szó, globális megoldásra van szükség. Éppen ilyen szándékkal hozták létre az eFuel Alliance szervezetet, amely elkötelezett az EU 250-es klímavédelmi céljaiért, aktívan támogatja európai és egyéb országok átállását fenntartható, modern és versenyképes gazdaságra. Nagy súlyt helyez a technológiai nyitottságra, hogy a műszaki megoldásokat egyaránt használhassák Európában és azon kívül, függetlenül a résztvevők gazdasági- és vásárlóerejétől, földrajzi viszonyaitól és műszaki fejlettségétől. Nemcsak a cikk fő témájáról, az eFuelről van szó, hanem biogén szintetikus „üzemanyagokról” is.

Hogyan készül az eFuel? Első lépésben elektrolízissel hidrogénre és oxigénre bontják a vizet, akár édesvizet vagy tengervizet, amelyből mérhetetlen a készlet. Ehhez és a következő lépésekhez villanyáramra van szükség. A második fokozatban a Fischer-Tropsch szintézissel a hidrogént vegyítik a levegőből kivont széndioxiddal, az eredmény a könnyen tárolható és szállítható cseppfolyós energiahordozó, az eFuel. Ezt aztán finomítókban dolgozzák fel eBenzinné, eGázolajjá, eFűtőolajjá, eKerozinná és eGázzá. Innen kezdve mindegyik teljes mértékben helyettesíthet hagyományos szénhidrogéneket, önmagában, vagy bármilyen keverési arányban.

Az eFuel klímasemlegessége azon alapul, hogy gyártására kizárólag megújuló energiaforrásokat használnak, például szélerőműveket, amelyek áramtermelése egyébként nehezen fogadható be a hálózatba. Megszűnt a füstölgés, és a tüzelőanyag elégetésekor pontosan annyi széndioxid kerül a légkörbe, amennyit a gyártáskor kivontak belőle – tehát karbonsemlegessé válik a motoros közlekedés, illetve az olajos, gázos fűtés. Ugyanakkor nagyszerű lehetőség, hogy eFuel formájában lehet tárolni a Nap és a szél járásától függő erőművek pillanatnyilag szükségtelen elektromos energiáját.

Nincs természetesebb, mint, hogy az emblematikus sportautói megőrzésében érdekelt Porsche 75 millió dollárt (az összeg hamarosan százmillióra nőhet) fektetett be az új tankolnivaló gyártásába, például a Santiago de Chile székhelyű HIF Global LLC vállalat Haru Oni kísérleti üzemébe, a tűzföldi Punta Arenas városánál. Partnerei a Siemens Energy és az ExxonMobil, a szélenergiájú gyártás megindítását ez év közepére tervezik. További üzemek nyílnak Chilében, az Egyesült Államokban és Ausztráliában, de a szélenergiában jól álló Németországról egyelőre szó sincs – ez a projekt mintha nem került volna a „sötétzöld” politika látóterébe, vagy ha mégis, akkor sem lehet túl rokonszenves nekik, mert átmentheti a dugattyús motorú gépjárműveket, például a Porsche hangsúlyozza, hogy valamennyi veterán és modern sportautója használható eBenzinnel.

Valódi reményt kelt az eFuel: megmaradhat az autók nagy teljesítménye, nincs szükség súlyos, csekély energiasűrűségű, méregdrága akkumulátorra, nem kell töltőoszlopot keresgélni, hosszan akkut töltögetni, szóval ugyanúgy autózhatunk, ahogy eddig, de karbonsemlegesen, klímabarát módon. Fűnyíró elven elképzelt, buta tiltás helyett egy intelligens műszaki megoldás kínál alternatívát. Európai Unió, ébresztő!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....