Nissan

Rekordévre számít jövőre a Nissan

2016.12.16.

- Rekordeladásokra számít a Nissan 2017-ben a világgazdasági növekedéssel párhuzamosan emelkedő autópiaci keresletnek köszönhetően, még a nyersanyagárak és a devizaárfolyamok ellentétes hatásával szemben is - közölte pénteken Carlos Ghosn, a Nissan és a Renault elnök-vezérigazgatója.

A Nissan az idén januártól októberig 4,52 millió személygépkocsit és haszongépjárművet értékesített, a 2015-ös teljes éves 5,42 milliós eladással időarányosan nagyjából megfelelő mennyiséget. A Nissan vezére meggyőződését fejezte ki egyúttal, hogy Donald Trump elnöksége során jó kapcsolatok ápolására törekszik majd Mexikóval, ahol az Egyesült Államokba exportált autókat gyártja a Nissan. Az autóipari cégek ugyanis attól tartanak, hogy Trump kampányígéreteinek megfelelően újratárgyalja NAFTA észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezményt, vagy védővámot vet ki a Mexikóból importált autókra.


- Az elnökjelölt arról beszélt, hogy az Egyesült Államok érdekeit helyezi előtérbe. Márpedig Amerika érdekei a Mexikóval ápolt erős kereskedelmi kapcsolatokhoz fűződnek - mondta Ghosn. "Jó év lesz a 2017-es viszonylag erős gazdasági növekedéssel, különösen az autóiparban (...) bízom benne, hogy újabb eladási rekordot érhetünk el 2017-ben" - fogalmazott a vezérigazgató.

A Gazdasági és Együttműködési Szervezet (OECD) előrejelzése szerint a világgazdasági növekedés 3,3 százalékra emelkedik az idei 2,9 százalékról a Trump-adminisztrációtól várt adócsökkentéseknek és költségvetési kiadásoknak köszönhetően újabb lendületet szerző amerikai gazdasági növekedéssel párhuzamosan. A Nissan a korlátozott töltési infrastruktúra és a magas árak miatt visszafogott kereslet ellenére is folytatja az elektromos járműtechnológia és új elektromos modellek fejlesztésére tett erőfeszítéseit.

A Mitsubishi Motors Corp. autógyárban az idén megszerzett ellenőrző részesedésnek köszönhetően a Nissan-Renault egyesíti és mindhárom márka modelljeinél használni fogja a Mitsubishi benzin-elektromos hibrid és a Nissan tisztán elektromos hajtáslánc technológiáját - jelentette be Carlos Ghosn, a Nissan-Renault elnök-vezérigazgatója, a Mitsubishi elnöke.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.31
Olasz stílus, német pontosság és szlovén agy szüleménye a legújabb ezer lóerős, autó, ami nem....
2025.01.31
A baleset miatt tűzoltókra és mentőkre is szükség volt – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.01.31
A cikk cím, amit jó eséllyel nem láttál jönni. Mégis mi köti össze a két, egymástól látszólag....
2025.01.31
2025-re továbbfejlesztett kivitelt kap az európai autóvásárlók kedvenc Toyotája, az Európában is....
2025.01.31
Január második felében befejeződtek a szakmai tanulmányi versenyek Csongrád-Csanád vármegyei....
2025.01.31
A rendőrök szabálysértési őrizetbe vették a 37 éves balatonfűzfői férfit - írta a Veszprém....
2025.01.31
Na, de hogy jön ez az autózáshoz? ..
2025.01.31
Egyre hatékonyabbá válnak az alternatív hajtásláncú járművek, a Waberer’s Csoport pedig már....
2025.01.31
A DS Automobiles a Rétromobile 2025 adta kivételes lehetőséget kihasználva ünnepli meg a legendás....
2025.01.31
Donald Trump, az Egyesült Államok frissen beiktatott elnöke, első beszédében bejelentette, hogy....