e-autó

Régiós elektromos közlekedés modellt építene a paksi önkormányzat

2014.09.26.

Paks város 60-65 kilométeres körzetében megteremtené az elektromos közlekedés lehetőségét a paksi önkormányzat, erre indították el a Protheus projektet, amelyhez szeretnék megnyerni a térségben érintett többi önkormányzatot is. A negyven település polgármestere számára csütörtökön tartottak tájékoztatót Pakson, előkészítve csatlakozásukat.

A Protheus elindításáról az idén májusban döntött a paksi  önkormányzat. A projekt keretében elvégeznék a közösségi és  közfeladatok ellátásához kapcsolódó közlekedési és  energia-infrastruktúra fejlesztését, amelynek finanszírozásához az  Európai Bizottság térségi környezetkímélő technológiákat támogató  ELENA programjának támogatására számítanak.  
  

Az Atomerőmű is támogatja a projektet. 

Az önkormányzat által létrehozott Protheus Zrt. vezérigazgatója,  Sztruhár Sándor elmondta: céljuk, hogy a tömegközlekedésben és a  közszolgáltatásban elektromos üzeművel váltsák fel a hagyományos  meghajtású, nagy szén-dioxid-kibocsátású  járműveket, és kialakítsák  a szükséges üzemanyagtöltő infrastruktúrát. A teljes program  beruházási költségének becsült értéke 40-45 millió euró.  

A munkában egy lengyel cég, a Led Pack Management lesz a  Protheus Zrt. partnere. Az erről szóló szerződést csütörtökön írták  alá Pakson.   

Tomasz Jaskólski, a projekt koordinátora az MTI-nek elmondta: a  Dél-Lengyelországot érintő, világításkorszerűsítésre vonatkozó Led  Pack volt az első kelet-európai projekt, ami az ELENA projektben  támogatást nyert. Az ennek során nyert tapasztalataikkal segíteni  tudják paksi partnereiket.  

Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója  támogatandónak nevezte a paksi önkormányzat törekvését. Jelezte:  kínálkozó a lehetőség, hogy az atomerőműbe járó és a helyi, helyközi  tömegközlekedést biztosító autóbuszok elektromos meghajtásúak  legyenek.  

Felhívta a figyelmet arra, hogy a környezeti terhelés  csökkentésében, a klímavédelemben fontos szerepet játszhat az  elektromos közlekedés abban az esetben, ha az környezetet kímélő,  azaz megújuló vagy nukleáris energiatermelésen alapul.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....