Forma 1

A Red Bull Ring még készül a futamra

2020.04.09.

Az Osztrák Nagydíj szervezői egyelőre nem tervezik a futam halasztását vagy törlését – jelentette ki a Red Bull Ring szóvivője, azt követően, hogy kedd este a kanadaiak is bejelentették, a koronavírus járvány miatt elnapolják versenyüket.

A Red Bull Ringen rendezett viadal eredetileg a tizenegyedik lett volna a szezonban, jelenlegi állás szerint azonban a második lehet a sorban, igaz, ehhez az kell, hogy meg tudják rendezni a június végére tervezett francia viadalt, aminek sorsa továbbra is kérdéses. Ahogy persze arra sincs garancia, hogy Ausztria július elején vendégül láthatja a száguldó cirkuszt.



Ami a lehetőségeket illeti, a pálya szóvivője a GPFansnak nemrég arról beszélt, ők egyelőre úgy készülnek, lesz futamuk, és annak időpontját (a versenyhétvége július harmadika és ötödike között lenne) sem tervezik egyelőre módosítani.

Red Bull Ring (Fotó: xbpimages.com)

 

„A Red Bull Ringre tervezett Osztrák Nagydíj egyelőre érintetlen. Most (április nyolcadikán, délelőtt kilenc órakor) egyelőre minden a tervek szerint halad” – idézték a Red Bull Ring kommunikációs szakemberének rövid szavait.



A RaceFans eközben arról írt, a Red Bull annyira nem szeretne változtatni az időponton, hogy amennyiben a versenyt nem lehet az eredetileg tervezett napon megrendezni, még annak törlését is hajlandók lennének elrendelni. Ez éles váltás lenne a korábbi kommunikációhoz képest, a napokban ugyanis arról beszéltek, adott esetben két futamot is rendeznének…
 
 

Red Bull Ring (Fotó: xbpimages.com)



A duplázással (ez eddig Ausztria és Nagy-Britannia kapcsán merült fel lehetséges ötletként) kapcsolatban az imént említett szaklapnak is van elmélete: szerintük nem kizárt, hogy Franciaország is két futamot rendezzen. Az elsőt az eredeti időpontban, június végén, még nézők nélkül (az F1 komolyan fontolgatja, hogy az év első versenyeit így futja le), majd amennyiben megoldható, a másodikat már közönség előtt, augusztusban.
 
(telesport.hu, race fans)

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..