Africa-Race 2016

Rajtra kész az Africa Race mezőnye

2016.12.31.

Lezajlott az adminisztratív és a technikai gépátvétel az Africa Race-en. A járművek már a monacói kikötőben várják a szilveszteri startot, amely után behajózik a mezőny, január 2-án pedig az első szakasszal elrajtol a 6500 kilométeres össztávú verseny.

„Monaco a kedvencem az F1-es futamok közül – a szűk kis utcákon mindig izgalmas verseny zajlik. Ezért is örülök, hogy az Africa Race mezőnye visszatért ide, jó érzés onnan rajtolni, ahol normál körülmények között a Formula–1-es depót felépítik. Fülig ér a szánk, remélem, ez a verseny végén is ugyanígy lesz. Megcélozzuk a dobogót, reméljük, sikerül is felállni rá a Rózsaszín-tó partján” – mondta Szalay Balázs, miután beállt a parc fermébe az ikonikus StarsʼnʼBars étterem előtt.

Az Opel Dakar Team párosa tehát pénteken átesett a kötelezõ papírmunkán: az adminisztratív ellenőrzés meg sem kottyant, szinte pillanatok alatt túl volt rajta a csapat, a szerelők pedig nagy rutinnal matricázták fel a járműveket és szerelték be a biztonsági berendezéseket.

„Flottul ment minden, de persze mi már a rajtot várjuk, úgyhogy igyekeztünk  mihamarabb túl lenni a kötelezőn. A fiúk így többet pihenhetnek, úgysem alszanak majd túl sokat az előttünk álló két hétben” – tette hozzá Bunkoczi László, aki immár 13 éve járja a sivatagot Szalayval, az Africa Race-en pedig negyedszer állnak rajthoz.

Darázsi Zsolt 2007-ben versenyzett utoljára Afrikában kamionnal (még a Dakaron), úgyhogy nyilván navigátorával, Szalai Norberttel együtt ők is izgatottan várják, hogy elkezdődjön a verseny. „Monaco szűk utcáin nagyon észnél kellett lenni, nem csupán a nézők miatt, hanem azért is, mert akadtak olyan kanyarok, ahol alig fért el az MAN. Jó látni, hogy ilyen remek csapat gyűlt össze a kamionosok mezőnyében, biztos vagyok benne, hogy jó kis versenyt vívunk majd” – mondta az Opel-csapat rutinos kamionversenyzője.

A mezőny szilveszter délelőtt 11 órakor rajtolt Monacóban, utána irány a kikötő, az új évet pedig már a hatalmas komp gyomrában köszöntik a versenyzők. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....