repülésbiztonság

Pszichológiai szűrés alá vetnék a pilótákat

2016.08.18.

Pető György pilóta szerint némileg értelmezhetetlen a pilóták pszichológiai vizsgálatának szigorításáról szóló javaslat, mert eddig semmilyen pszichológiai szűrésen nem kellett részt venniük.

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség szerdán tett javaslatot a pilóták orvosi és pszichológiai vizsgálatának szigorítására annak érdekében, hogy ne ismétlődhessen meg a tavalyi franciaországi légi katasztrófa.

Pető György az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában elmondta: a pilótáknál eddig csak olyan alapvető egészségügyi dolgokat néztek meg, hogy rendben van-e látásuk, hallásuk, egyensúlyérzékelésük, fizikai állapotuk. Emellett az alkohol- és drogfogyasztást is rendszeresen szűrték. A mentális problémákat viszont, amelyeknek a hétköznapokban tünetei sem nagyon vannak, nem - fejtette ki, hozzátéve: erre kell felállítani egy új rendszert.

Pető György ugyanakkor megjegyezte: korábban volt egy feloldhatatlannak vélt ellentét ez ügyben az orvosi titoktartás kötelezettségével. Németországban például, ha egy orvos megszegi a titoktartás előírásait, akár börtönbe is kerülhet - jegyezte meg. Ugyanakkor rámutatott: mérlegre kell tenni, hogy melyik az erősebb, egy ember magánjoga vagy mondjuk száz ember élethez való joga.
Ezzel együtt a pilóta felfoghatatlannak nevezte - különösen a Germanwings esete után -, hogy mi tartott eddig a pilóták pszichológiai szűrésének kidolgozása ügyében. Pető György szerint a Germanwings tragédiája is megelőzhető lett volna, ha az orvosok szólnak a légitársaságnak a pilóta mentális állapotáról. 

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség javaslatcsomagja azért született, mert tavaly márciusban a Germanwings német diszkont légitársaság Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe a fedélzeten 150 emberrel hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén, az Alpokban. Az utasszállító fekete dobozainak adatai alapján a másodpilóta, a súlyos lelki problémákkal, depresszióval küszködő, emiatt korábban több terápián is átesett Andreas Lubitz bezárkózott a pilótafülkébe, és szándékosan vezette a gépet a hegynek.

 

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás....
2025.01.27
Két hazai nagyvárossal közösen pályázott az egyetem döntéstámogató megoldások fejlesztésére. ..
2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....