eleketromos autó

A Peugeot szerint ez az autózás jövője

2021.12.27.

Egyre több helyről hallhatjuk, hogy a jövő az elektromos közlekedésé. De vajon csak a szakemberek gondolják így, vagy a fogyasztók is osztoznak optimizmusukban? Erre keresett és talált választ a Peugeot közvélemény-kutatása.

Világszerte folyamatosan, egyre gyorsuló ütemben nőnek a tisztán elektromos személygépkocsik eladásai. A 2020 első félévében tapasztalt 19 százalékos visszaesést követően idén 168 százalékkal nőtt a hálózatról tölthető járművek globális forgalma: ez két év alatt 36 százalékos növekedésnek felel meg, ami az autópiac átlagos fejlődési rátájának sokszorosa.

Az előrejelzésekben sok bizonytalansággal kell számolni, de egy tavalyi elemzés, amely még nem számolt az eladások idei fellendülésével, azt valószínűsítette, hogy 2030-ra minden harmadik eladott új autó hálózatról tölthető elektromos (PHEV vagy BEV) lesz a világon, Európában pedig az arányuk meghaladhatja a 40 százalékot.2

Hogy pontosan hogyan alakulnak az arányok, ma még nehéz megjósolni, az azonban biztos, hogy a hálózatról tölthető elektromos járművek már ma is jelentőséggel bírnak, néhány éven belül pedig meghatározó tényezővé válnak az autóiparban és az autóértékesítésben egyaránt.

Ez persze feltételezi, hogy nem kizárólag az autóipar, valamint a gazdasági és ökológiai szakemberek szorgalmazzák elterjedésüket, hanem a fogyasztók is elfogadják, hogy megkerülhetetlen az átállás – részben azért is, mert az elektromobilitás számos olyan előnnyel jár, amik miatt a felhasználók túlnyomó többségében esze ágában sincs visszatérni a régi vágású belső égésű motorhoz.

A fogyasztók villanyautókba vetett bizalmát és optimizmusát azonban semmi nem mutatja meg pontosabban, mint az, hogy milyen jövőt szánnak gyermekeiknek.

Pontosan erre volt kíváncsi a Peugeot, amikor egy reprezentatív felmérés keretében feltérképezte a brit tinédzserek autós oktatási kilátásait és terveit. A megkérdezett szülők negyven százaléka eleve nem gondolkodik belső égésű motorban, és azt szeretné, ha gyermeke rögtön villanyautón tanulna meg vezetni.

Ez az arány tökéletesen egybevág a fent említett előrejelzéssel, amely az évtized végére 40 százalékos piaci részesedést jósol Európában a hálózatról tölthető járműveknek, és megerősíti az autógyártók elkötelezettségét az emissziómentes mobilitási technológiák fejlesztése iránt.

Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül azoknak a szülőknek a véleménye sem, akik szerint villanyautón nehezebb megtanulni vezetni. Mivel háromból egy szülőt (28%) aggaszt ez a gondolat, a Peugeot érdekes kísérletre szánta rá magát. 10-16 éves fiatalok egy csoportját arra kérte, hogy vegyenek részt egy kifejezetten villanyautókra szabott oktatási programban.

A jogosítványtól még messze álló fiatalok Peugeot e-208 városi villanyautók volánja mögött végeztek el alapvető manővereket, és kaptak áttekintést a töltés folyamatáról, illetve az energiatakarékos vezetés fortélyairól és alapszabályairól.

A rövid oktatást követően máris ügyesebben, takarékosabban tudtak vezetni a zárt pályán, mint szüleik, ezzel igazolva, hogy az elektromos járművek tudatos vezetése gyakorlatilag ösztönösen elsajátítható – hogy a kézenfekvő hasonlattal éljünk, gyerekjáték. Ennek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy az említett kérdőívből az is kiderült: négyből egy családban folyamatosan arra biztatják szüleiket a gyermekek, hogy váltsanak elektromos közlekedésre.

- A kutatás rávilágított, hogy az emberek egyre nagyobb arányban ismerik fel az elektromobilitás pozitív oldalát. Amint egyre nő a villanyautók népszerűsége, úgy kell mind nagyobb hangsúlyt fektetni arra, hogy az autóvezetők elkövetkező generációi tisztában legyenek a hálózatról tölthető járművek birtoklásának és használatának az előnyeivel – mutatott rá az exponenciális növekedés fenntartásának egyik kulcsfontosságú tényezőjére Julie David, a Peugeot UK ügyvezető igazgatója.

A Peugeot kínálatában folyamatosan nő a részben vagy teljesen elektromos modellek aránya. Az előbbi csoportot a Peugeot 508 és Peugeot 3008, valamint a hamarosan piacra lépő, új generációs Peugeot 308 hálózatról tölthető hibrid típusai képviselik, míg az akkumulátoros elektromos közlekedésre a Peugeot e-208 és Peugeot e-2008 mellett a márka haszonjármű alapú, többcélú családi típusai: az e-Rifter és az e-Traveller alkalmasak.

Miközben ezzel a széles villamosított palettával egyértelműen elkötelezte magát az elektromobilitás mellett, a Peugeot ügyfeleire bízza a választást, így a kínálatban szereplő összes típus azonos kivitelben és paraméterekkel választható hagyományos, belső égésű, illetve emissziómentes közlekedésre alkalmas, villamosított hajtásláncokkal.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....