kamion Európa-Bajnokság

Pályarekord után győzelem – Kiss Norbert nyert Csehországban

2022.09.03.

A csehországi Mostban folytatódott a kamion Európa-bajnokság.  A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert remekül kezdett, a szombati napon a leggyorsabb volt az időmérőn, így megszerezte a rajtelsőséget, ráadásul megdöntötte a 13 évvel ezelőtt futott körrekordot a pályán. 

Az ellenfeleink rendszeresen itt tesztelnek, de csapatunk erősségét mutatja, hogy ennek ellenére sikerült ilyen remek eredményt elérni, amire büszke vagyok. Az első rajthely mindig fontos, ez megvan, de a pontokat majd a versenyért adják - mondta Kiss Norbert.

Fotó: Facebook/Bóta Márti

Az első verseny rajtja után nagy csatát vívott a magyar pilóta Jochen Hahnnal, utóbbi egy pillanatra vezetett is, de Norbi azonnal visszaelőzte. Még az első körben viszont hátrébb Halm és Faas ütközött, így piros zászlóval megállították a versenyt. A megismételt rajtnál remekül jött el a HUMDA által is támogatott Kiss Norbert, és folyamatosan növelte előnyét Jochen Hahn és Sascha Lenz előtt. Az első három meglépett, mögöttük nagy csaták alakultak ki. A Révész Racing versenyzője végül  megőrizte első helyét, és az első háromban nem változott a sorrend, így a magyar pilóta megnyerte a futamot. 

Az időmérőn is piros zászló volt, és most is. Az első rajt szoros volt, a sikán kijáratánál szerencsére vissza tudtam jönni. A második start már jobban sikerült, és gyorsabb voltam a többieknél. Nagyon jó technikát kaptam a csapattól, köszönöm nekik – nyilatkozta a futam után Kiss Norbert. 

A fordított rajtrácsos verseny is pördülésekkel és ütközésekkel indult. A 8. helyről startoló magyar pilóta kimaradt ezekből, és az első kör végén már a negyedik volt. Az élen sokáig Lucas Hahn haladt, de az utolsó kör utolsó kanyarjában Anderson és Lacko is megelőzte, így Hahn csak harmadik lett. Kiss Norbert a negyedik helyen zárt, és növelte előnyét a sorozatban. Összetettben 233 pontja van a Révész Racing versenyzőjének, a második Jochen Hahn 178, a harmadik Sascha Lenz 170 ponttal. Folytatás vasárnap, újabb két futammal.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.12
A bajor prémiumgyártó mintegy negyven év után cseréli le régi aeroakusztikai szélcsatornáját. ..
2025.01.12
A világ legjobb női autóját minden évben megszavazó WWCOTY (Women's Worldwide Car of the Year)....
2025.01.12
A BYD szédületes tempót diktál Brazíliában, tavaly megnégyszerezte az eladásait, és ezzel a dél-....
2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....
2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....
2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....
2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....
2025.01.11
A baleset vétlen elszenvedőjének fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, január 8-án, este.   ..
2025.01.11
A teljes egészében megújuló nyersanyagokból készült üzemanyag (HVO100) a hagyományos dízelhez....