autó

Ötre növelte átvételi pontjait a budapesti közösségi autóbérlő rendszer

2014.09.19.

Ötre növelte autóátvételi és leadási pontjait az első magyarországi közösségi autóbérlő rendszert üzemeltető Avalon CarSharing - mondta a cég ügyvezető igazgatója.

Sződi János közlése szerint a közösségi autóhasználat lényege, hogy regisztráció és időpontfoglalás után az autókat már akár fél órára is ki lehet bérelni. Az átvételi és leadási pontok Budapest belvárosában vannak.
    

Felméréseik szerint Budapesten a magánszemélyek átlagosan 4 óra 17 percet használják az autókat és 48 kilométert vezetnek, ezért bruttó 6100 forintot fizetnek. Céges felhasználók ennél többet használják az autókat: 6 óra 47 percet átlagosan, ezalatt 83 kilométert tesznek meg.

Elmondása szerint az első közösségi autóbérlési rendszert 1948-ban Svájcban mutatták be, jelenleg a legnagyobb szolgáltatók az Egyesült Államokban és Németországban vannak. Hangsúlyozta, hogy egy ilyen autó akár tíz másikat is ki tud váltani.     Kádár András, az Avalon munkatársa a rendszer működését bemutatva elmondta, előzetes regisztráció után a honlapon lehet lefoglalni az autót kezdő- és végidőpont megadásával, a járművekkel el lehet hagyni Budapestet, de ugyanott kell leadni, ahol felvették azokat. Az autók egy speciális kártyával indíthatóak, a költségek a bérlés mellett a benzin árát is tartalmazzák.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..