Hungaroring

Óriási magyar bravúr a Hungaroringen

2022.06.11.

A címvédő és háromszoros Európa-bajnok Kiss Norbert rajt-cél győzelmet aratott a gyorsasági kamion Eb Hungaroringen zajló második fordulójának szombati első futamán.

 

MTI/Czeglédi Zsolt

Az Eb-pontversenyt is vezető 37 éves szombathelyi pilóta a péntek délutáni időmérő edzésen mutatott teljesítményéhez hasonlóan ezúttal is magabiztos volt, ellenfelei nem tudták veszélyeztetni sikerét. A gördülő rajtot Kiss valamivel rosszabb ütemben kapta el, mint a mellőle startoló német Sascha Lenz, de az első kanyarban a belső íven forduló magyar versenyző meg tudta őrizni a vezető pozíciót. Mögötte nagy csata kezdődött a második helyért Lenz és a 2017-ben Európa-bajnok cseh Adam Lacko között, miközben Kiss már az első kör végére csaknem három másodperces előnyt dolgozott ki magának.

A Révész Racing hazai közönség előtt szereplő versenyzője az első néhány körben körönként egy másodperccel volt gyorsabb a másodikként száguldó Lenznél, a versenytáv feléhez érve már több mint hat másodperccel vezetett. Közben a harmadik pozíciót a hatszoros Eb-győztes Jochen Hahn vette át Lackótól, aki aztán a negyedik helyért keveredett csatába a Kisshez hasonlóan három Eb-trófeával rendelkező spanyol Antonio Albacetével.

Kiss a célegyenes lelátóján helyet foglaló többezer néző üdvrivalgásától kísérve végül 9.3 másodperces előnnyel nyerte a 11 körös viadalt, mögötte Lenz lett a második, Hahn pedig a harmadik. Negyedikként Lacko, ötödikként Albacete ért célba.

A kamion Eb Super Racing Festival keretében zajló magyarországi fordulójának második futamát 19 órától rendezik a Hungaroringen.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....