autópálya-építés

Orban rászállt az autópályákra

2020.09.26.

A miniszterelnök zsarolásnak is felfogható fenyegetést intézett a késlekedő autópálya-építőkhöz, majd személyesen részt vett a legújabb pályaszakasz átadásán.

A miniszterelnök jelenlétében Kolozsváron aláírták az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarnádas (Nadaselu) és Magyarzsombor (Zimbor) közötti, 30 kilométeres szakaszának tervezési és megépítési szerződését - írja az MTI.

A munkát a Spedition UMB kft., a Tehnostrade kft. és az Electromontaj rt. román cégek konzorciuma végezheti 1,39 milliárd lejért (104 milliárd forint). A cégcsoportnak egy év alatt kell elkészítenie a terveket, két év alatt kell megépítenie a pályát, és ötéves garanciát kell vállalnia a munkájáért. 

Néhány nappal korábban Ludovic Orban román kormányfő és Klaus Iohannis államfő jelenlétében nyitották meg az A3-as észak-erdélyi autópálya 17,9 kilométeres Maroskece (Chetani) - Radnót (Iernut) szakaszát Romániában.

Az eseményen Ludovic Orban kijelentette: ha 2021 július elsejéig nem készül el a Kolozsvár és Marosvásárhely között még hiányzó 15,6 kilométeres szakasz, felbontják a szerződést a román kivitelezővel. A kormányfő szerint nincs messze az a pillanat, amikor Marosvásárhelyről autópályán lehet eljutni a Bors II - Nagykereki határátkelőhelyre.

A miniszterelnök kijelentette: hamarosan autópályán és mindössze másfél óra alatt lehet megtenni az utat Kolozsvártól a nemrég átadott Bors II - Nagykereki határátkelőhelyig. Hozzátette: Kolozsvár a fejlődés rendkívül gyors szakaszát éli, és fontos, hogy az infrastruktúra fejlesztése is lépést tartson a várossal. A kormányfő a várost érintő fontos fejlesztések között a metropoliszövezeti körgyűrű és két regionális kórház felépítését, valamint a Kolozsvár - Biharpüspöki vasútvonal villamosítását említette.

Lucian Bode szállításügyi miniszter kijelentette: idén mintegy 25 kilométert adtak át az A3-as autópályából, de emellett 110 kilométer megépítésére kötötték meg a szerződéseket, a hiányzó 67 kilométer pedig pályáztatás alatt van. A Szilágynagyfalu (Nusfalau) - Vaskapu (Poarta Salajului), valamint a Bisztraterebes (Chiribis) - Berettyószéplak (Suplacu de Barcau) szakaszokra novemberig kell benyújtani a pályázatot. Úgy vélte, hogy a következő liberális kormányzás éveiben a projekt teljesen megvalósul, és 274 kilométeres autópálya vezet majd a magyar-román államhatártól Marosvásárhelyig.

A miniszter kijelentette: lesz miből finanszírozni az erdélyi infrastruktúrafejlesztéseket. Elmondta: a kormánynak eltökélt szándéka, hogy a GDP két százalékát mindig erre a célra fordítsa, emellett rendelkezésre állnak az EU jelenlegi és következő költségvetési ciklusában Romániának elkülönített források, valamint az a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz, amellyel az EU a járvány gazdasági következményeit próbálja enyhíteni.

Lucian Bode kitért rá, hogy ez utóbbi 80 milliárd eurós keretből három, Kolozsvár számára kiemelten fontos projektet: a város körgyűrűjét, a magyar-román határtól Kolozsvárig vezető vasútvonal fejlesztését, valamint a kolozsvári helyi érdekű vasút és metró építését lehet finanszírozni. E három projekt keretében mintegy 3 milliárd euró érkezhet a térségbe. Azt is megemlítette: mindennek az a feltétele, hogy 2022-ig alá kel írni a szerződéseket, 2026-ig pedig be kell fejezni a munkálatokat.

A miniszter 1,8 milliárd euróra becsülte a magyar-román határtól Kolozsvárig vezető, 166 kilométeres vasútvonal fejlesztésének költségeit. Kijelentette: ez év végén írják ki a pályázatot, és jövő évben várhatóan alá is írják a kivitelezői szerződést.

Emil Boc, Kolozsvár polgármestere beszédében kiemelte: ha a tervezett beruházások megvalósulnak, és az A3-as autópálya Kolozsvártól délre eső bekötőútja is megépül, Kolozsvár mentesül a forgalom mostani nyomása alól.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....
2025.01.26
A bevezetése óta már több mint 100.000 megrendelést adtak le az új Peugeot E-3008-asra. Figyelemre....
2025.01.26
A Toyota nyolcszoros világbajnoka szombaton ismét hibátlanul teljesített, tovább növelve előnyét a....