Győr
Ahogy egy igazi olimpián, látványos megnyitóval kezdődött a vetélkedés Győrben, az egyetemi csarnokban. A csapatok képviselői nemzeti zászlajukkal vonultak be a színpadra, a közönség lelkes óvációja közepette. A sort Afganisztán nyitotta, majd Ausztrália, Ausztria és Azerbajdzsán következett. Az angol ABC szerinti bevonulás miatt viszonylag hamar a magyar zászló is belkerült a nemzetek zászlói közé. Japán, Kína, Dél-Korea, Dél-Afrika, Bolívia, Ghana, El Salvador következett, és persze a többi nemzet.
Palkovics László a megnyitón. Fotók: MTI - Krizsán Csaba
A csarnokot óriási zsibongás töltötte meg, a fiatalok mint egy igazi olimpián, fesztiválhangulatot teremtettek Győrben. A kormány nevében Palkovics László innovációs- és technológiai miniszter üdvözölte a jövő iparának jövendő képviselőit.
Angolul mondott ünnepi beszédében elmondta, hogy Magyarország a jövő évi világverseny döntőjére felajánlja támogatását egy olyan országnak, amely anyagi okok miatt nem tud részt venni a megméretésen. A következő évi verseny döntőjét Kanada rendezi.
Ezzel Magyarország példát szeretne mutatni, mert mindenki nyertes, aki részt vesz a versenyen - hangsúlyozta Palkovics László.
A verseny egyik célja, hogy a reáltárgyaktól idegenkedő fiatalok figyelmét felkeltsék a természettudományos ismeretek iránt, s ösztönözzék őket a mérnöki, informatikai szakma választására.
A versenyen 8 és 25 év közötti fiatalok vehettek részt, 2-3 fős csapatokban, négy kategóriában, hat korosztályban. A verseny ötvözi egy sportesemény izgalmát a Lego robotok tervezésének, építésének és programozásának kihívásaival.
Az első magyar versenyt 2014-ben rendezték meg, akkor tizenegy csapat indult. Tavaly már több mint száz, az idén pedig 170 csapat mérkőzött meg azért, hogy ott lehessen a győri világdöntőn. Ide a regionális és országos döntőről vezetett az út.
A robotépítésnek az Olimpia sportpark adott otthont, amely az EYOF idején épült, s akkor is a versenyek központja volt. Népes közönség kísérte a versenyeket, a robotok gyermeket és felnőttet egyeránt lázba hoztak.
A győri WRO eredményhirdetésén – ugyancsak az egyetemi csarnok adott otthont - először a verseny különdíját osztották ki, amit egyiptomi fiatalok nyertek el. A dobogón sokszor álltak még az oroszok, görögök, tajvaniak, malájok és a Fülöp-szigetek fiataljai. Nekünk magyaroknak is jutott sikerből: két 5. helyet bezsebeltünk, Open Senior kategóriában a Második emelet nevű csapat, míg Advanced Robotics Challenge kategóriában B-iThunterz csapat volt eredményes.
Minden fiatal rendkívüli tehetségnek számít a programozás, robotika területén, aki ringbe szállt a World Robot Olympiad (WRO) világversenyen, a jövőben valószínűleg közülük kerülnek ki a legjobb mérnökök és informatikusok - hangsúlyozta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára csütörtökön, a WRO magyar résztvevőit köszöntő beszédében – írta az MTI
Hozzátette: ez nemcsak saját karrierjük szempontjából fontos, hanem az egész ország jövője miatt. Ahhoz ugyanis, hogy Magyarország fenntarthassa az elmúlt kilenc évben elért eredményeket, versenyképességét erősítse és 2030-ra Európa öt legélhetőbb országa közé tartozzon, az átgondolt és ésszerű gazdaságpolitika mellett jó szakemberekre van szükség.
Az államtitkár gratulált az iskolák jó eredményeihez, és kiemelte az oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskolát, a budapesti Homoktövis Általános Iskolát, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumot és Általános Iskolát, valamint a szombathelyi Nyitra Utcai Általános Iskoláért Alapítvány CROM Robotika Klubját a kiváló teljesítményért. Kiemelte a Fazekas Mihály Gimnázium és a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem csapatát, amelyek ötödik helyezéseikkel kiemelkedtek a mezőnyből. A tárca a két legjobb csapatnak 500-500 ezer forint keretösszeget biztosít a jövőbeni versenyekre való felkészülésre és eszközeik fejlesztésére - mondta.