Skoda Auto

Olcsóbb autókat fog piacra dobni a Skoda

2021.04.04.

A cseh gyártó vezérigazgatója elárulta a közeljövő stratégiáját.

Thomas Schäfer szerint a Volkswagen-konszern legjobb ár-érték arányú márkájának három prioritása lesz a következő pár évben. „Először is, kiszélesítjük a modellpalettánkat az elérhető árú, belépő szintű szegmensek felé. Megjelentetjük az összes meglévő modellünk szerényebb felszereltségű és motorizáltságú alapváltozatát, amelyek szélesebb rétegek érdeklődését kelthetik fel. Emellett megtartjuk az olyan modelleket a választékban, mint a Fabia Combi, ami bizonyítja, hogy a márkának fontos az elérhető mobilitás” nyilatkozta az Autocarnak.

Az új Fabia idén májusban érkezik, egyelőre ötajtós karosszériával, a kombira még többet kell várni. Nem lesz sem hibrid sem elektromos hajtás a kisautóhoz, hogy az árát alacsonyan lehessen tartani.

A drága Enyaq iV után jönnek az elérhetőbb árú elektromos Skodák is, valószínűleg a Volkswagen ID.3 cseh testvérmodellje, aztán pedig a 2023-ban érkező, a Seat által fejlesztett MEB-Lite platformra épülőVolkswagen ID.1 kisautó is kaphat Skoda-variánst, amely a Citigo-e iV helyére léphetne a palettán.

A Skoda második prioritása az új piacok meghódítása. „Új piacokat fedezünk fel, hogy további növekedést érjünk el a tömegautó-szegmensekben. India után most már mi felelünk a Volkswagen-konszernen belül az orosz és az észak-afrikai piacért is, de Ázsiában is komoly lehetőséget látunk” – tette hozzá Schäfer.

„A harmadik prioritás a fenntarthatóság és a diverzifikáció a munkánk minden aspektusában. Ambiciózus célokat állítottunk fel magunknak a zöld jövő stratégiánkkal. Egyet már elértünk: a Vrchlabí üzem lett az első a Skoda-gyár, amely CO2-semlegesen termel” – fejezte be a vezérigazgató.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....
2025.01.11
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....
2025.01.11
A villanyautópiac fejlődése Németországban tavaly elmaradt a várakozásoktól. A szövetségi gépjármű-....
2025.01.11
Andy Cowell lett az átszervezett istálló új vezetője. ..
2025.01.11
A 2025-ös verseny első hetén csak Hiluxok nyertek szelektív szakaszokat. A Toyota dél-afrikai....
2025.01.11
Több tízezer Volkswagent és Skodát hívnak vissza Oroszországban azzal az indokkal, hogy az....
2025.01.10
A Datahouse adatai szerint 2024-ben 146 ezer 393 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek....
2025.01.10
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....
2025.01.10
Meghúzta a kocsija oldalát? Vagy valaki pusztán „brahiból” összekarcolta az autóját egy kulccsal?....
2025.01.10
Egy moldovai állampolgárságú férfit gyanúsít a rendőrség annak a vasárnapi balesetnek az okozásával....