buszok

Nyílt napot tart a BKV a kelenföldi buszgarázsban

2024.05.11.

A közlekedési kultúra napján a 75 éves kelenföldi autóbuszgarázs nyitja meg kapuit a látogatók előtt.

Különleges járművek, vezetett csarnoklátogatás, KRESZ-pálya és tesztvezetés is várja a közlekedésbarátokat a BKV egésznapos, ingyenes rendezvényén a kelenföldi autóbuszgarázsban (1113 Budapest, Hamzsabégi út 55.) - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel. Az érdeklődők - előzetes időpontfoglalással - vezetett túrákon vehetnek részt a szerelőcsarnokban, illetve szimulátorokon, valamint oktatóbuszokon is kipróbálhatják az autóbusz-vezetést. Erre a három programra a társaság weboldalán lehet regisztrálni.

A BKV két különleges, duplacsuklós buszát is megnézhetik az érdeklődők a főváros legrégebben működő autóbusz-telephelyén. Kelenföldön állomásozik ugyanis az az Ikarus 293-as duplacsuklós, amelynek egyetlen modelljét 1988-ban gyártotta le az Ikarus. Replikája két éve készült el a BKV-nál. A nem mindennapi jármű két Ikarus 280-as buszból született meg, a szerelők évekig dolgoztak rajta. A másik duplacsuklós egy Van Hool, amely játszóbuszként működve évek óta a kisgyermekek kedvence a BKV nyílt napjain.

A nosztalgiaflottából az IK396-os MALÉV Ikarust, az IK405-öst vagy az IK415-öst is kiállítják. A Mávag TR5-össel utazni is lehet a telephelyen belül, az IK180-ason pedig egy kelenföldi garázstörténeti tárlat látható. Az érdeklődőket retró Ikarusok szállítják az Etele térről és a Móricz Zsigmond körtérről a telephelyre, a járatok 10:00 és 15:30 óra között félóránként indulnak. Az Ikarusokkal visszafelé is lehet utazni.

Május 11. 2015 óta a közlekedési kultúra napja, a biztonság- és környezettudatosan, udvariasan közlekedő emberek ünnepnapja. Ebből az alkalomból a Magyar Közlekedési Szövetség és a BKV kerekasztal-beszélgetést szervez a közlekedésbiztonságról. A 10 óra 30 perckor kezdődő rendezvényen a Magyar Autóklub, a Budapesti Autósok Közössége, a Közlekedéstudományi Egyesület, a Magyar Közlekedési Szövetség és a BKV szakemberei vesznek részt. A beszélgetést élőben lehet követni a BKV Facebook-oldalán.

A közlekedési kultúra napjához kapcsolódik az a járművezetői verseny is, amelynek egyik helyszíne a kelenföldi autóbuszgarázs környéke lesz, és elsősorban a buszok fogyasztását mérik. Ezzel egy időben Miskolcon az elektromos busz kategóriában, a BKV Száva villamos kocsiszínében pedig a villamos kategóriában szimulátoron rendezik meg az energiafogyasztási egyéni versenyt.

A BKV kelenföldi nyílt napjára menetrendszerinti járatokkal (7-es, 53-as busz, 49-es, 19-es villamos) is el lehet jutni.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....
2025.01.26
A bevezetése óta már több mint 100.000 megrendelést adtak le az új Peugeot E-3008-asra. Figyelemre....
2025.01.26
A Toyota nyolcszoros világbajnoka szombaton ismét hibátlanul teljesített, tovább növelve előnyét a....