kgfb

Nőhetnek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak

2014.10.23.

Az idei év végi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban 200-250 ezer biztosítót váltó autósra és növekvő díjakra számít a Genertel.

A kgfb-törvény 2010. január 1-jétől eltörölte azt, hogy minden járműre egységesen az év első napjától az utolsóig kössenek kötelező biztosítást az autósok. A 2010 előtt vásárolt járműveknél maradt a január elsejei kgfb-évforduló, viszont a később vásároltaknál mindig a vásárlás napján "fordul" a kötelező biztosítás, vagyis azzal a nappal lehet biztosítót váltani. Az eltelt négy évben már a forgalomban lévő járművek fele sem tartozik az év végén biztosítót váltók körébe, így a megszokott novemberi kampánynak csökken a jelentősége.

Időközben változott a kgfb-díj meghirdetési szabálya is. Miután a biztosítók év közben bármikor módosíthatják a tarifáikat, mindössze annyi a kikötés, hogy azt 60 nappal korábban kell meghirdetniük. Ez vonatkozik az év végén forduló kötelező biztosításokra is, így a január első napjától alkalmazandó díjakat november elsejéig ki kell hirdetni. 

Az év végi kampányok jelentőségének csökkenésével a Genertel vezérigazgatója szerint a biztosítók is stratégiát váltottak, és már nem a lassan a költségeiket sem fedező, leszorított díjakkal, hanem a kötelezőhöz kínált kapcsolódó szolgáltatásokkal operálnak. A Genertel az elsők között volt ezen a téren, amikor olcsó - de korlátozott kockázatot vállaló - casco biztosítást ajánlott a nála kötelező biztosítást kötőknek.

A most novemberben induló kampányban a társaság ismét újít, amikor az autó mellett kerékpárra is felelősségbiztosítást kínál a társaság. Az ezer forint alatti díjért, a kgfb mellé megköthető kiegészítő biztosítás a család bármely tagja által, kerékpárral másnak okozott károkért vállalja a felelősséget.

A piac egészére várható díjnövekedést a károkra kifizetett összeg emelkedésével indokolta Csikós Dániel. Amíg 2008-ban a 32 ezer forintos éves átlagos kgfb-díjhoz alig több mint 20 ezer forint kárkifizetés tartozott, addig idén a második negyedévben az átlagdíj nem érte el a 20 ezer forintot, míg a kárkifizetés 16 ezer forint volt. Amennyiben a kárkifizetésekhez hozzáadjuk a biztosítók költségeit is, akkor már kifejezetten veszteséges ez az üzletág, így a díjak alakulásában látszódó trendforduló ennek szükségszerű következménye.

A kárkifizetések növekedését azzal magyarázta a vezérigazgató, hogy folyamatosan növekszik a gépjármű állomány - főleg a használt kocsik behozatalával -, miközben az üzemanyagárak csökkenésével az egyes autók is többet futnak az utakon. A legnagyobb költségnövekedést az okozza, hogy ezzel arányosan emelkedik a személyi sérüléses balesetek száma is.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..