Forma-1
Nico Rosberg
Váratlanul szoros versenyt hozott a pénteki második szabadedzés Malajziában, az első hét helyezettet kevesebb mint négy tizedmásodperc választotta el egymástól. Ahogy az első szabadedzésen, most is sok látványos megcsúszást és elfékezést mutattak be a versenyzők, mert elég gyenge volt a pálya tapadása. Délután is a Mercedes nyerte a gyakorlást, de ezúttal nem Lewis Hamilton, hanem Nico Rosberg végzett a tabella élén, ideje 1:39,909 volt. Az Ausztrál Nagydíj győztese az elsők között váltott a gyorsabb, közepes gumikeverékre a keményről, és amikor élre állt, Felipe Massát taszította le az első helyről.
Nico Rosberg
Kimi Räikkönen hétvégje remekül folytatódott, mivel a délelőtti második helyét délután is meg tudta ismételni a Ferrarival. A finn alig pár századdal előzte meg Sebastian Vettelt, aki a leggyorsabb versenyző volt a Renault-motort használók közül. A hosszú etapokból arra lehet következtetni, hogy a Red Bull RB10-es versenyautó kíméletesen bánik a gumikkal a hőségben.
Kimi Räikkönen
Negyedikként Hamilton, ötödikként Fernando Alonso végzett, de a spanyol hátránya már fél másodperc volt a brit mögött. Az edzés elején még Alonso volt az élen, amikor mindenki a kemény gumikat használta. A Ferrari mögött csak nyolc századdal maradt le egykori csapattársa, Felipe Massa a Williams-szel.
Hetedik lett Daniel Ricciardo a másik Red Bull-lal, nyolcadikként pedig Jenson Button végzett, akinek McLarenje jelentős fejlesztési csomagot kapott az első futam óta. Az első tízbe még a Williams-szel versenyző finn Valtteri Bottas és a Force Indiát hajtó Német Nico Hülkenberg fért be.
Sebastian Vettel
Jean-Eric Verge (Toro Rosso) és Max Chilton (Marussia) is megpördült a pályán, de egyikük sem ütközött neki semminek. A Lotus ismét nehéz helyzetben találta magát, Pastor Maldonado például egy kört sem tett meg a délelőtti turbóhibája miatt. Csapattársa, Romain Grosjean legalább ki tudott menni, de idő előtt be kellett fejeznie a körözést váltóhiba miatt.
A caterhemes Kamui Kobajashi is kihagyta a gyakorlást az energia-visszanyerő rendszer hibája miatt, csapattársa, Marcus Ericsson viszont teljes programot tudott futni.
1. Nico Rosberg Mercedes 1:39.909s 30 kör
2. Kimi Räikkönen Ferrari 1:39.944s +0.035s 30 kör
3. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:39.970s +0.061s 30 kör
4. Lewis Hamilton Mercedes 1:40.051s +0.142s 32 kör
5. Fernando Alonso Ferrari 1:40.103s +0.194s 29 kör
6. Felipe Massa Williams-Mercedes 1:40.112s +0.203s 34 kör
7. Daniel Ricciardo Red Bull-Renault 1:40.276s +0.367s 29 kör
8. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:40.628s +0.719s 28 kör
9. Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:40.638s +0.729s 35 kör
10. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes 1:40.691s +0.782s 34 kör
11. Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Renault 1:40.777s +0.868s 33 kör
12. Kevin Magnussen McLaren-Mercedes 1:41.014s +1.105s 20 kör
13. Adrian Sutil Sauber-Ferrari 1:41.257s +1.348s 28 kör
14. Daniil Kvyat Toro Rosso-Renault 1:41.325s +1.416s 32 kör
15. Esteban Gutiérrez Sauber-Ferrari 1:41.407s +1.498s 34 kör
16. Sergio Perez Force India-Mercedes 1:41.671s +1.762s 25 kör
17. Romain Grosjean Lotus-Renault 1:42.531s +2.622s 14 kör
18. Max Chilton Marussia-Ferrari 1:43.638s +3.729s 20 kör
19. Jules Bianchi Marussia-Ferrari 1:43.752s +3.843s 29 kör
20. Marcus Ericsson Caterham-Renault 1:45.703s +5.794s 31 kör
21. Kamui Kobayashi Caterham-Renault 0
22. Pastor Maldonado Lotus-Renault 0