elektromos autó

NGM: mindenki nyerhet az elektromos járművek elterjedésével

2016.05.07.

Mindenki csak nyerhet az elektromos járművek elterjedésével, hiszen csökken a környezetszennyezés, a károsanyag-kibocsátás és a zajártalom, a magyar gazdaságnak pedig új, a növekedést támogató, innovatív fejlesztéseket tesz lehetővé - emelte ki Nikoletti Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) külgazdaságért felelős helyettes államtitkára szombaton, az eTourEurope nemzetközi elektromos autóverseny budapesti állomásán.

Az idén április 29. és május 8. között rendezik a 16 várost érintő, egész Európát átszelő elektromos autós túrát és versenyt. A magyarországi töltésre szombaton érkeztek a versenyzők a WestEnd tetőteraszára, az eseményről a minisztérium közleményben tájékoztatta az MTI-t. A verseny célja bemutatni, hogy az elektromos járművek ma már hosszú út megtételére is képesek, és hogy Európa-szerte már rendelkezésre áll a főutak mentén az az infrastruktúra, melynek segítségével az autók útközben gyorsan feltölthetők. Az eTourEurope Európa legnagyobb elektromosjármű-versenye, amelyen átlagosan napi 430 kilométert, összesen pedig 3900 kilométert tesznek meg a versenyzők.
   

Az NGM közleménye szerint az eseményen Nikoletti Antal helyettes államtitkár beszédében kiemelte: a kormány elkötelezte magát, hogy a régió vezető államává váljon az elektromobilitás területén, és ez nem korlátozódhat csupán a járművek és a töltőinfrastruktúra elterjedésének ösztönzésére. A következő években, évtizedben szemünk láttára alakul majd át az energetika, megjelennek az önvezető járművek, és a közlekedésben is erősödik a "sharing economy", a megosztáson alapuló gazdaság szerepe.

Úgy vélte, ez az átalakulás Magyarországnak nagy lehetőséget jelent, amennyiben a geopolitikai helyzetünket és a járműiparban betöltött szerepünket kihasználva, helyzetbe tudjuk hozni a magyar beszállítókat, illetve kellően vonzóak leszünk a lehetséges iparági befektetők körében. "Bízom benne, hogy e törekvésünk révén nem csak a közlekedés válik tisztábba, melynek révén egészségesebbé és élhetőbbé válnak településeink, de számos új munka- és kutatóhely létesül" - tette hozzá a minisztérium képviselője.

Magyarországon kifejezetten az e-mobilitás elterjesztését célozza a Jedlik Ányos Terv, amely azt tűzte ki célul, hogy 2020-ra 50 ezer környezetbarát, elektromos hajtású személy- és kishaszonjármű fusson a magyar utakon. Jelenleg már több mint 600 zöld rendszámos autó közlekedik.

Ungár János, a Magyar Elektromobilitás Szövetség nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökségi tagja a közlemény szerint elmondta: az elektromos autók széles körű elterjedését ma még lassítja azok viszonylag magas ára, ugyanakkor ezeknek a járműveknek az üzemeltetési költsége lényegesen alacsonyabb, mint a hagyományos, robbanómotoros autóké. Szakértői vélemények szerint 2020-ra csökken olyan szintre az akkumulátorok és ezen keresztül az elektromos autók ára, hogy azok a teljes élettartamra vetített összköltséget tekintve támogatás nélkül is versenyképessé váljanak a hagyományos autókkal.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....