repülés

Nemzetközi gyakorlaton vettek részt magyar Gripenek

2016.05.27.

Véget ért a NATO Tiger Meet elnevezésű nemzetközi repülőharcászati gyakorlata Spanyolországban. A Magyar Honvédség öt Gripennel és ötven katonával vett részt - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium pénteken az MTI-t.

Ismertették: az 55. NATO Tiger Meeten tizenöt nemzet csaknem ezer katonája gyakorolt légiharcászati és komplex repülőharcászati feladatokat május 16-a és 27-e között a spanyolországi Zaragozában. A magyarok öt Gripennel és ötven katonával vettek részt, ötven felszállással hatvankét órát repültek - közölte a tárca.

A NATO Tiger Meet elnevezésű nemzetközi repülőharcászati gyakorlatáról, Spanyolországból hazaérkező Gripenek a kecskeméti repülőbázis felett 2016. május 27-én. A gyakorlaton a Magyar Honvédség öt Gripennel és ötven katonával vett részt. Fotó: Ujvári Sándor/MTI

Hozzátették: az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Puma vadászrepülő-százada 2014 óta teljes jogú tagja a NATO Tigris Szövetségének, és a gyakorlaton szerzett tapasztalatokkal "tovább javul a feladatellátás színvonala hazai és szövetségesi szinten".

A HM közleményében kitért arra is, hogy a hagyományoknak megfelelően a részt vevő kötelékek egyik repülője a gyakorlatra speciális festést kap; a magyarok idén érkeztek először feldíszített Gripennel. A "nagymacskás" elnevezésre tekintettel az egyik JAS-39-es gép pumás dekorációt kapott.

A Puma század öt Gripenjéből három péntek délben ért földet Kecskeméten.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....