elektromobilitás

Nemzetközi együttműködésre van szükség az elektromobilitás fejlesztésében

2017.09.19.

Nemzetközi együttműködésre van szükség az elektromobilitás fejlesztésében és az iparág előtt álló kérdések megválaszolásában, mivel ezen a téren nincsenek speciálisan magyar megoldások, az iparág jövője egész Európa számára az egyik legjelentősebb kihívás - mondta Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár kedden Budapesten, az Emobility Forum 2017 konferencián.

Az államtitkár közölte, hogy a hamarosan lezáruló új közbeszerzés keretszerződése csaknem 1700 elektromos töltőállomás létesítését biztosíthatja Magyarországon.

Lepsényi István hangsúlyozta, hogy az elektromobilitás a következő évek kulcskérdése lesz, az új üzleti modellekkel vagy az önvezető technológiákkal együtt, ezért a szabályozási, energiaellátási és közlekedési kérdésekben a tapasztalatok megosztására van szükség.

A legtöbb e-mobilitási szabadalom Európában születik, Magyarországnak pedig arra kell törekednie, hogy a fejlesztésekben aktívan részt tudjon venni - tette hozzá.

Kiemelte az infrastruktúraépítés, az ösztönző szabályozási környezet és a kedvezmények jelentőségét, de fölhívta a figyelmet arra is, hogy a változások nem csak a kormányzat, hanem a gyártók, a beszállítók, az intelligens hálózatok és a kutatás-fejlesztés számára is új feladatokat jelentenek.

Felidézte, hogy a kormány 2016 óta csaknem 2 milliárd forinttal támogatta az elektromos autók vásárlóit, az önkormányzatoknak pedig több mint 500 millió forintot biztosított töltőállomások létesítésére.

Az államtitkár szerint régiós összehasonlításban Magyarországon kiemelkedően jó az elektromos járművek fogadtatása, a pályázók között jelentősen nőtt a magánszemélyek aránya. Hozzátette, hogy a kormány kibővítette és jogi személyek számára is elérhetővé tette, valamint egyszerűsítette az elektromos autók beszerzését segítő támogatást, amely akár másfél millió forinttal támogatja az ilyen járművek terjedését - hangsúlyozta az államtitkár.

Lepsényi István kijelentette, hogy az elektromos autók beszerzésének direkt ösztönzési programjára a források ezután is rendelkezésre állnak, a nukleáris energia pedig biztosítani fogja az új hajtású járművek energiaigényét. (mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..
2025.02.10
Halálosan láthatatlan: Az ÖAMTC – Osztrák Autóklub -  riasztást adott ki a silány minőségű....
2025.02.10
A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák....
2025.02.10
Michael Breme, igazgatóságunk elnöke és Achim Grewe, vállalatunk pénzügy, IT, beszerzés, compliance....
2025.02.10
Egyre többször és egyre nagyobb mennyiségben érik el Magyarországot is a Szaharából induló....
2025.02.10
Nem csak nálunk, Ausztriában is lopják a közlekedési táblákat.   ..
2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....
2025.02.09
A Kia legkelendőbb autója a K4 volt januárban.  ..
2025.02.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Erzsi néni a grátisz tolatásjelző az....